Létrehozva: 2020.04.17.

Közzétették az orvosok: a holttestek is fertőzhetnek

Egy törvényszéki orvos az egyik áldozattól kaphatta el a vírust.

Egy friss tanulmány alapján az új koronavírus a beteg halála után is fertőzhet – írja a Live Science. Won Sriwijitalai, az RVT Orvosi Központ munkatársa és kollégái szerint egy bangkoki törvényszéki orvos feltételezhetően az egyik áldozattól kapta el a COVID-19-et. A szakértő utóbb belehalt a fertőzésbe.

Fotó: AFP

Amikor a kutatók március közepén elkészítették tanulmányukat, Thaiföldön még csak 272 beteget regisztráltak, az esetek többségét külföldről hozták be. A szerzők szerint nem valószínű, hogy a törvényszéki orvos a közösségben vagy egy kórházi pácienstől kapta el a betegséget.

A szakértő ugyanakkor koronavírusos mintákkal és holttestekkel is dolgozhatott, így fertőződhetett meg.

Otto Yang, a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem munkatársa a Live Science-nek azt mondta, nem meglepő, hogy a COVID-19-áldozatok holttestei még órákig vagy akár napokig képesek terjeszteni a kórokozót. Azt ugyanakkor nem tudni, hogy a vírus mennyi ideig maradhat így fertőzőképes.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a legtöbb kórokozó a halál után nem sokáig képes fennmaradni a testben. Az új tanulmány szerzői azonban úgy vélik, friss eredményeik alapján érdemes lehet újabb óvintézkedéseket bevezetni a patológiákon.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

mandiner.hu

Műsorváltozás a Hír Tv-ben: adásba kerül a Frizbi Tv Varga Judittal készült interjúja

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?