Létrehozva: 2019.08.29.

Közlekedési táblákkal esett egymásnak két rivális család Berlinben

Közlekedési táblával, macsétával és baseballütővel a kezükben estek egymásnak bűnözői klánok tagjai Berlin főként bevándorlók által lakott kerületében, Neuköllnben.

A német rendőrség tájékoztatása szerint egy 22 és egy 36 éves férfi ült egy parkoló autóban, amikor 50-en támadtak rájuk és a kocsijukra. A rendelkezésre álló információk szerint a két férfit egy megbeszélésre hívták. A megvert áldozatokat fej, láb és kéz sérülésekkel szállították kórházba, rajtuk kívül egy 13 éves gyermek is orvosi ellátásra szorult. Az egyenruhások három órára lezárták az érintett utcát, szemtanúkat kérdeztek ki, majd a hátrahagyott baseballütőket és macsétákat is lefoglalták.

A német Bild című napilap arról ír, hogy ez az összecsapás egy újabb állomása lehetett a az Al-Zein és a Remmo nevű kurd-libanoni származású klánok között. Nem ez az első ilyen eset, hétfőn például két huszonéves férfit kellett szúrt sebekkel kórházba szállítani. Az elkövetők és az áldozatok rendszerint hallgatnak, de egyes információk szerint illegális játék automatákból származó pénzek körül zajlik a vita a családok között. A hatóságok szerint ezeknek a nagycsaládoknak 5000 tagja él Németország szerte. Az Al-Zein család feje a múlt héten visszatért Berlinbe. Mahmoud Al-Zein 198-ben költözött Németországban, ahol menedékkérelemért folyamodott, de azt 1986-ban elutasították. A tisztázatlan állampolgársága és a hiányzó hivatalos iratai miatt mégsem tudták soha kitoloncolni Németországból. A berlini hatóságok annyira rászálltak évekkel ezelőtt, hogy már hosszabb ideje Duisburgban él, és csak ritkán jön vissza a fővárosba.

Egy nyomozó szerint valószínű, hogy a családok harca még inkább elharapódzik a közeljövőben. „Mindenki csak arra vár, hogy az első lövés eldördüljön. Utána duplán fog a másik fél visszalőni” – állítja egy bennfentes.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

mandiner.hu

Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz + Videó

ripost.hu

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat