Létrehozva: 2016.03.19.

Kövesd a pápát az Instagramon!

Ferenc pápa korábban is kiemelte az internet közösségépítõ szerepét, így nem csoda, ha az egyházfõ is halad a korral és saját Instagram-oldalt hozott létre.

2012-ben már a Twitteren is regisztrált, ott már 8 milliónál is többen követik. A pápa Franciscus néven érhető el a fotómegosztón, ahol első képe posztolása után máris rengeteg követőre tett szert.

„Az Instagram segíteni fog a pápaság képeken keresztül történő bemutatásában és lehetőséget ad azoknak, akik szeretnének többet tudni a Szentatya életéről és megismerni gesztusait a gyengédségről és irgalomról – mondta Dario E. Vigano, a Kommunikációs Titkárság prefektusa. - A L’Osservatore Romano képgyűjteményéből fogjuk a feltöltendő fotókat kiválasztani. Így be tudjuk mutatni a közelség és a befogadás azon aspektusait, amelyeket Ferenc pápa él meg mindennapjaiban.”

Vigano prelátus megemlítette még, hogy az Instagram profil az Irgalmasság Szentéve miatt is kerül beiktatásra. A Jubileum így egy konkrét, természetes módon épül be a közösségi hálók világába. A Kommunikációs Titkárság közösségi hálókkal foglalkozó részlege felelős a pápa Instagram fiókjáért, amelyre nem csak  fotókat, hanem rövid videókat is feltöltenek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Templom előtt felállított kereszttel és művérrel provokált Budapesten egy vegán csoport húsvét alkalmából

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Elüldözi Németországból az idegengyűlölet a szakképzett külföldi munkásokat

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét

KÜLFÖLD

„Az életünk örökre megváltozott, amikor az egészséges gyermekünk megbotlott. Rettegtem, hogy meg fog halni”

KÜLFÖLD

Fitt volt és egészséges: az esküvője előtt hunyt el a fejfájástól szenvedő fiatal

KÜLFÖLD

Utcán estek egymásnak az aradi diákok: mentő sietett a helyszínre