Létrehozva: 2016.06.28.

Kötelező-e az úszás muszlim gyerekeknek? Botrány Svájcban!

A muszlim közösségek tiltakoznak és megkülönböztetésrõl beszélnek. A hatóságok viszont azt állítják, hogy mindenkire egyformán vonatkoznak a szabályok...

Egy 12 és egy 14 éves muzulmán lány veszítheti el hamarosan svájci állampolgárságát. A két fiatal bűne annyi, hogy

nem akartak az iskolai kötelező úszásórákon részt venni.

A baseli eset már odáig fajult, hogy törvényt is módosítottak miatta.

A úszás része lett a tankötelezettségnek. Az új szabályozás szerint ha tehát valaki megtagadja az iskolai úszásórákat, az vét a tankötelezettség ellen. Aki pedig vét a tankötelezettség ellen, azt nem is illetik meg a svájci jogok. A lányok családja értetlenül áll az eset előtt, nem értik ugyanis, miért akkora gond az, hogy a gyerekeik nem akarnak ruha nélkül mutatkozni osztálytársaik előtt. Szerintük ez elsősorban vallási kérdés. 

Nagyok a kulturális különbségek

Idén áprilisban történt, szintén Baselben, hogy két muzulmán fiú nem akart kezet fogni a tanárukkal.

Ennek is természetesen vallási ok volt a hátterében. A tanár jelentette a furcsa esetet az igazgatónál, aki elrendelte, hogy nem kötelező a két fiatal számára másokkal kezet fogni, de megkért pár szakembert, hogy nézzenek utána az eset jogi hátterének...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Izraeli rakéta csapást mért Iránra

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

magyarnemzet.hu

Szigorúan titkos részletek kerültek bele egy orosz videóba

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Nagyon kemény..." - Tóth Andi hasonmása tarol a neten - Videó

ripost.hu

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat