Létrehozva: 2020.08.03.

Koronavírus: már októberben elkezdenék a tömeges oltást Oroszországban

Moszkva októberre ígéri a tömeges oltás elkezdését.

Októberre ígérte a tömeges és ingyenes koronavírus elleni oltás oroszországi megkezdését Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva.

Közölte, hogy befejeződött a Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet (NICEM) által kifejlesztett első orosz oltóanyag klinikai tesztelése, és folyamatban van a hivatalos jóváhagyás. Murasko hangsúlyozta, hogy elsőként az orvosokat és a tanárokat fogják beoltani, de a dátumot nem nevezte meg.

Fotó: MTI

Az Interfax hírügynökség egy korábban közölt értesülése szerint a vakcina bejegyzése augusztus 10-12. környékén történhet meg és 15-től kerülhet „polgári forgalomba”.

Oroszországban a novoszibirszki Vektor kutatóközpont is megkezdte saját oltóanyagának klinikai tesztelését. Rinat Makszjutov, az intézmény vezérigazgatója az állami média Vesztyi című honlapján megjelent nyilatkozatában azt mondta, hogy ezt a vakcinát a tervek szerint novembertől fogják majd gyártani. Elsőként ezzel is a rizikócsoportokhoz tartozó szakmák művelőit szándékoznak beoltani.

Anna Popova tisztifőorvos, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vezetője a Rosszija 1 csatornának nyilatkozva azt mondta, nincs kétsége afelől, hogy az embereken kipróbált vakcina „abszolút biztonságos és feltétlenül hatásos”. Elmondása szerint Oroszországban „nagyon szigorú” ellenőrzésnek vetik alá a vakcinát és a beoltás után „minden bőrpirosodást” számontartanak.

Kifejezte reményét, hogy az orosz vakcinák tartós immunitást alakítanak ki. Hangoztatta, hogy az oltást 21 nap múlva megismétlik.

Oroszország a negyedik helyen áll a világon a koronavírus-fertőzöttek számát tekintve az Egyesült Államok (4 620 502), Brazília (2 707 877) és India (1 750 723) után.

Popova tisztifőorvos kijelentette, hogy a 85 oroszországi régióból 80-ban egyértelműen stabilizálódott a járványhelyzet, vagy csökkenésnek indult a fertőzöttek száma.

Mihail Misusztyin miniszterelnök a hétvégén engedélyezte a svájci állampolgárok beutazását. Oroszország és Svájc között augusztus 15-én áll majd helyre a menetrend szerinti légiközlekedés. Ez eddig csak Nagy-Britannia, Törökország és Tanzánia viszonylatában valósult meg.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét

KÜLFÖLD

„Az életünk örökre megváltozott, amikor az egészséges gyermekünk megbotlott. Rettegtem, hogy meg fog halni”

KÜLFÖLD

Fitt volt és egészséges: az esküvője előtt hunyt el a fejfájástól szenvedő fiatal

KÜLFÖLD

Utcán estek egymásnak az aradi diákok: mentő sietett a helyszínre