Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.04.26.

Koronavírus: Közép-Amerika országaiban ügyészségi vizsgálatok folynak

A Közép-amerikai-földszoros országaiban – Panamában, Hondurasban és Guatemalában – ezekben a napokban ügyészségi vizsgálatok folynak a Covid-19 járvány elleni küzdelemmel kapcsolatos állami közbeszerzések terén gyanítható korrupciós ügyekben – jelentette szombaton az EFE hírügynökség.

Számos ottani civil szervezet hívta fel az igazságügyi szervek figyelmét arra, hogy az említett országok kormányai szerintük visszaélnek a jelenlegi járvány miatt kialakult helyzettel, közpénzek mennek illetéktelen zsebekbe. A Pánamerikai Egészségügyi Szervezet (OPS) szerint eközben a térség csaknem 50 millió lakosának több mint fele szegénységben él, ráadásul el kell szenvedniük a különféle bűnbandák és kábítószercsempészek erőszakos cselekményeit, s most a pandémia is súlyosbítja nyomorúságos helyzetüket.

Elemzők rámutatnak az egészségügyi rendszer hiányosságaira is ezekben az államokban, ami még bonyolultabbá teszi a Covid-19 járvány leküzdését. Az intézményrendszer gyengesége eközben valóságos táptalaja a korrupciónak, amely minden évben megcsappantja az amúgy is gyér állami vagyont.

A spanyol hírügynökség példaként említi, hogy a panamai ügyészség a szó szoros értelmében állami „panamázás” ügyében kezdett vizsgálatot. Az illetékes kormányzati szervek ugyanis szédítően magas áron rendeltek például száz hordozható lélegeztető gépet, mégpedig 48 950 dollárért darabját, miközben a járvány kitörése előtt még 6000 és 10 000 dollárt közötti áron volt kapható. A kormányhivatal mindenesetre arra hivatkozott, hogy „a panamaiak egészsége előbbre való”.

Guatemalában két egészségügyi miniszterhelyettesnek is távoznia kellett posztjáról, egyikükről kiderült, hogy saját cégén keresztül maga is szállítója volt az államnak. Kiderült az is, hogy az egészségügyi minisztériumon belül egyfajta korrupciós hálózat alakult ki, amely közpénzek sikkasztására „szakosodott”.

Hondurasban is a közbeszerzések terén tapasztalt bűnös összejátszások miatt indítottak vizsgálatot az ügyészi szervek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

Hiába volt előválasztás Hegyvidéken, a DK keresztbe tesz a Kutyapártnak

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

mandiner.hu

Világbotrány: ilyen esélyei vannak az antifasiszta nőnek arra, hogy bejusson az Európai Parlamentbe

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány