Létrehozva: 2020.02.23.

Koronavírus-járvány: Ez történt ma

Az olasz fegyveres erők katonái ellenőrzik a vasárnaptól kéthetes vesztegzár alá helyezett észak-olaszországi önkormányzatokból kivezető utakat, az érintett térségben leállították a vasúti és a helyi tömegközlekedést, valamint kaszárnyákat készítettek elő, ahol a fertőzés esetleges terjedésével további embereket tudnak karanténba helyezni. A védekezésért felelős magyar operatív törzs soron kívüli tájékoztatást kért az olasz hatóságoktól.

Az olaszországi karantén az északnyugati Lombardia tartományban, a Milánótól nem messzi Lodi város térségében található 11 önkormányzat lakosait érinti, valamint az északkeleti Veneto tartományban Vo' Euganeo területét, amely Padova körzetében van. Az utóbbi két nap alatt ezen a két területen óráról órára emelkedett a fertőzöttek száma.

Giuseppe Conte miniszterelnök éjszaka jelentette be a rendkívüli intézkedésekhez szükséges törvényerejű lépéseket, amelyek Venetóban 3500 embert, Lombardiában pedig közel 47 ezer lakost érintenek. Hasonló intézkedést eddig csak terrorista veszély esetén rendeltek el Olaszországban. A kormányfő együttműködésre és türelemre szólította fel a vesztegzár alá helyezetteket. Aki megszegi az előírásokat, és kilép a lezárt területekről, több mint 200 eurós pénzbírságot és három hónapig terjedő börtönt kockáztat.

Fotó: 123RF

Lombardiában 90-re emelkedett az új koronavírus fertőzöttjeinek száma – közölte vasárnap a tartomány jóléti felelőse, Giulio Gallera a SkyTg24 hírcsatornán. Az észak-olasz tartományban azonosított újabb fertőzöttekkel országosan 130 fölé emelkedett a koronavírusos esetek száma – közölte az olasz polgári védelem. A fertőzés másik gócpontjában, Veneto tartományban a korábbi 17-ről már 24-re nőtt a betegek száma, Emilia Romagnában 9, Piemontéban 6, Lazióban 2 fertőzött van.

Lombardiában vasárnap egy újabb koronavírusos beteg vesztette életét, aki súlyos rákbetegségben szenvedett, ezzel háromra emelkedett az olasz halálos áldozatok száma.

A járvány terjedése miatt megszakítják a velencei karnevált – közölte vasárnap Luca Zaia, az északkelet-olaszországi Veneto tartomány kormányzója, miután Velencében két idős ember került kórházba.

A koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős magyar operatív törzs soron kívüli tájékoztatást kért az olasz hatóságoktól – tájékoztatta a Belügyminisztérium (BM) vasárnap az MTI-t. A kormány döntésének megfelelően az operatív törzs figyelemmel kíséri a koronavírus-fertőzésre vonatkozó ellenőrzött egészségügyi és járványügyi adatokat.

Magyarországon koronavírusos megbetegedés továbbra sem ismert, magyar állampolgár fertőzöttségéről a hatóságok nem tudnak – tájékoztatott a minisztérium. A Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet (Szent László Kórház) karanténépületében elhelyezett három magyar állampolgár láztalan, panasz- és tünetmentes, megfigyelésük folyamatos – tették hozzá.

Olaszországban tartózkodó magyar állampolgár segítségkéréssel nem fordult a magyar hatóságokhoz – közölte a BM.

Vasárnap délutáni közleményében Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára azt írta: az észak-olaszországi utazást tervezőknek a koronavírus-járvány miatt azt javasolják, hogy a látogatásról csak alapos megfontolás és mérlegelés után döntsenek.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ arról tájékoztatott, hogy tizenegy magyar középiskolás diák, valamint kísérőjük és az autóbusz két vezetője kerül a Szent László Kórházba kéthetes elkülönítésre, miután vasárnap este hazatérnek Észak-Olaszországból. A magyar iskolások szálláshelye mindössze 13 kilométerre volt a lezárt területtől.

A legmagasabb szintű készültséget vezették be Dél-Koreában az új koronavírus miatt – jelentette be Mun Dzse In elnök vasárnap Szöulban. A dél-koreai hatóságok vasárnap 169 új fertőzöttről és újabb halálos áldozatokról számoltak be. A COVID-19 fertőzöttjeinek száma jelenleg 602, míg a halálos áldozatoké öt – közölte a dél-koreai betegségmegelőző központ (KCDC). A megbetegedések többségét Dél-Korea negyedik legnagyobb városában, Teguban regisztrálták, de a fővárosból, Szöulból is jelentettek eseteket.

Iránban vasárnapig hatan vesztették életüket a fertőzésben. Az iszlám köztársaság hivatalos adatai szerint 28-an fertőződtek meg a vírussal legalább négy városban, köztük a fővárosban, Teheránban. Számos iskola bezárt a vírus terjedését megakadályozandó. A teheráni metrót fertőtlenítették.

Törökország elővigyázatosságból lezárta Iránnal közös három szárazföldi határátkelőhelyét vasárnap, miután az új típusú koronavírus a napokban a szomszédos országban is megjelent, és több halálos áldozatot követelt – jelentette be Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter. Az intézkedés a teljes szárazföldi közlekedésre, tehát a vasútra is vonatkozik.

Tüdőgyulladásban meghalt egy 80 éves japán férfi a Diamond Princess óceánjáró utasai közül, így háromra nőtt a halálesetek száma a koronavírus-fertőzés miatt Jokohamánál vesztegzár alá vett hajón – közölte a japán egészségügyi minisztérium.

Fotó: AFP

Abe Sindzó japán kormányfő vasárnap utasította a kormányhivatalokat, hogy dolgozzanak ki átfogó tervet a vírus terjedésének megakadályozására, miután az egészségügyi hatóságok előző nap 27 új esetet jelentettek. Vasárnap délutánig 773 fertőzöttet tartottak nyilván Japánban, a többségük (634) az óceánjáró utasa vagy a személyzet volt.

Portugália vasárnap bejelentette, hogy egyik állampolgára megfertőződött az új koronavírussal. A 41 éves férfi a Diamond Princess személyzetének tagja volt. Az esetet a japán hatóságok vizsgálják ki – közölte a portugál külügyminisztérium.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat