Létrehozva: 2020.04.19.

Koronavírus: Franciaországban a helyzet javul, de a válságnak még nincs vége

A franciák valószínűleg még hosszú ideig nem élhetnek úgy, mint korábban – mondta vasárnap Edouard Philippe francia miniszterelnök azoknak a koronavírus-járvány miatt várható hosszú távú intézkedéseknek az előkészítéséről tartott sajtótájékoztatóján, amelyek a jelenlegi szigorú kijárási korlátozásokat váltják fel május 11-én, miközben a betegség halálos áldozatainak száma a legfrissebb adatok szerint megközelítette a 20 ezret.

„Az egészségügyi válság még nem ért véget” – jelentette ki a kormányfő. „A járvánnyal szemben győzelemre állunk, a helyzet lassan és fokozatosan, de biztosan javul” – mondta, miután a kórházi betegek száma immáron ötödik napja csökkent.

MTI/AP/NIAID-RML
Fotó: MTI

A miniszterelnök szerint Franciaország olyan egészségügyi krízist él át jelenleg, amilyenre a modern korban még nem volt példa, s az ebből következő „gazdasági válság még csak most kezdődik, és durva lesz”.

A március 17-én életbe lépett kijárási korlátozásokat a múlt héten Emmanuel Macron államfő május 11-ig meghosszabbította. A miniszterelnök szerint azonban a „karantén után és valószínűleg még hosszú ideig nem lesz olyan a franciák élete, mint korábban volt”. „Fokozatosan fogjuk megtanulni megszervezni közös életünket a vírussal szemben” – tette hozzá.

A sajtótájékoztatón az egészségügyi tárca járványügyi igazgatója bejelentette, hogy az elmúlt 24 órában 395-tel 19 718-ra emelkedett a koronavírus-járvány kórházakból, idősotthonokból és más szociális intézményekből jelentett halálos áldozatainak száma az előző napi 642 után.

Jérome Salomon elmondta: kórházban 227-en hunytak el a Covid-19 fertőzés következtében az elmúlt 24 órában a szombati 364 után, s ezzel 12 069-re emelkedett a kórházi halottak száma. Az idősotthonokból és a szociális intézményekből – ahol a járvány kezdete óta 7648-an vesztették életüket – 168 új halálesetet jelentettek, az előző napi 278 után.

A számok azt mutatják, hogy „megkezdődött a járványgörbe lefelé hanyatlása, de a kórházban ápoltak száma még mindig nagyon magas” – hangsúlyozta az illetékes. „A karantén mindannyiunk erőfeszítésének köszönhetően hatásos, és jelentősen megfékezte a járványt” – tette hozzá arra kérve mindenkit, hogy továbbra is tartsa be a kijárási korlátozásokat és az egészségügyi előírásokat.

Kórházban vasárnap este 30 610 fertőzöttet kezeltek, ami 29-cel kevesebb, mint az előző nap. Közülük 5744-en voltak intenzív osztályon, ami pedig 89-cel kevesebb, mint szombaton. A kórházakban immáron ötödik napja csökken a betegek száma, az intenzív osztályokon pedig tizenegyedik napja egyre kevesebb a súlyos beteg.

A miniszterelnök arra is kitért, hogy a rendőrség az elmúlt hónapban 13,5 millió alkalommal ellenőrizte a korlátozások betartását, és több mint 800 ezer esetben állapított meg szabálysértését. A rendőrségi igazoltatásoknak köszönhetően a „karantén betartása nagyon megfelelő” – jelezte a kormányfő, aki szerint a franciák kijárása „nagyon jelentősen” csökkent, legyen szó vásárlásról, sportolásról vagy munkába járásról.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét