Létrehozva: 2020.05.01.

Koronavírus: elhunyt az idősgondozó férfi, 11 gyereket hagyott hátra

A nagycsaládos apuka mindent megtett, hogy jó sora legyen szeretteinek. De a sors kegyetlen volt hozzájuk...

Garry Melia korábban séfként és DJ-ként dolgozott, de a világjárvány miatt bezártak szórakozóhelyek, így úgy döntött, hogy idősgondozónak áll. A gyors munkahelyváltást már csak azért is vállalta, mert 11 gyermekének jólétéről kellett gondoskodnia. A tragédia az, hogy valószínűleg pont emiatt vesztette életét.

Az egyik alkalommal, amikor a férfi hazafelé tartott munkájából, hirtelen szívrohamot kapott és összeesett saját kocsija mellett. A Broadgreen szív és mellkasi kórházba szállították, ahol az 56 éves férfit lélegeztetőgépre helyezték. A kórházban az is kiderült, hogy a koronavírus miatt súlyos tüdőgyulladásban szenved - írja a LiverpoolEcho.

Az orvosok azonban hiába tettek meg mindent a felépüléséért, egy héttel később Garry szervezete feladta a küzdelmet, legyőzte a koronavírus.

A férfitől családja még csak elbúcsúzni sem tudott tőle, mivel a szívroham után kómába esett. A férfit hét fia és négy lánya, valamint 11 gyermekének édesanyja, Susan gyászolja. Legkisebb gyermeke mindössze 8 hetes.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

vg.hu

Beszakadt a forint, kilőtt az olaj, menetel az arany és hatalmas mínuszban Európa Izrael iráni csapását követően

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Japánban mindenkinek ugyanaz lesz a vezetékneve 500 év múlva

KÜLFÖLD

Holttestet tolt be a bankba Erika, megdöbbentő, hogy miért tette

KÜLFÖLD

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

KÜLFÖLD

Döbbenet: Egy nő majdnem belehalt abba, hogy pénzt talált az utcán