Létrehozva: 2020.02.23.

Koronavírus: Dél-Korea maximális készültséget vezetett be

A legmagasabb szintű készültséget vezették be Dél-Koreában az új koronavírus miatt – jelentette be Mun Dzse In elnök vasárnap Szöulban.

Mun egy kormányülésen hangsúlyozta: Dél-Korea vízválasztóhoz érkezett a betegség történetében, és a következő napok kritikusak lesznek a helyzet kezelése szempontjából. Az elnök arra buzdította a kormányt és a helyi hatóságokat, hogy ne féljenek a lehető leghatározottabban fellépni a vírus terjedésének megakadályozása érdekében, és ne hagyják, hogy a szabályozások korlátozzák őket ebben.

A dél-koreai hatóságok vasárnap 169 új fertőzöttről és újabb halálos áldozatokról számoltak be. A Covid-19 fertőzöttjeinek száma az ázsiai országban jelenleg 602, míg a halálos áldozatoké öt – közölte a koreai betegségmegelőző központ (KCDC).

A megbetegedések többségét Dél-Korea negyedik legnagyobb városában, a Szöultól mintegy 300 kilométerre délkeletre fekvő, 2,5 millió lakosú Teguban regisztrálták, de a fővárosból, Szöulból is jelentettek eseteket. A szöuli városvezetés betiltotta a rendezvényeket, és felfüggesztette egy keresztény szekta miséit, hogy megfékezze a vírus terjedését.

Az új fertőzöttek közül 96, illetve az összes dél-koreai eset több mint fele a Sincshondzsi keresztény szektához kötődik a betegségmegelőző központ tájékoztatása szerint. A központ korábban elmondta, hogy a közösség több mint 9300 tagját helyezte karantén alá.

Mun ragaszkodott hozzá, hogy a hatóságok keressék meg és teszteljék a szekta minél több követőjét. A dél-koreai vezető aláhúzta: a közösséget érintő intézkedéseket pusztán egészségügyi szükségszerűségből hozták, és azoknak nem célja a vallásszabadság korlátozása.

Az államfő nyomatékosította, hogy kormánya képes korlátok közé szorítani a vírus terjedését, de az erőfeszítések sikeréhez elengedhetetlen a bizalom és az együttműködés.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

vg.hu

M30-as autópálya: hiába zárták le két hónapja, azóta sem történt semmi a szétrepedt szikszói szakaszon

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl