Létrehozva: 2020.03.08.

Koronavírus: Csehországban már 26-ra emelkedett a betegek száma

A betegség eddig minden esetben enyhe lefolyású – közölte vasárnap reggel a helyi egészségügyi tárca.

A vírus egy hete jelent meg, és eddig összesen 787 személynél készítettek laboratóriumi teszteket, ennek negyede a hét végén készült – írta Adam Vojtech egészségügyi miniszter a Twitteren.

Az új koronavírus esetekből 22 Észak-Olaszországgal, 4 az amerikai Bostonnal kapcsolatos. A betegeket Prágában és Ústí nad Labemben kezelik.

Megtudtuk: már több mint ezer ember van házi karanténban, telefonon vannak kapcsolatban az orvosokkal, akik szükség esetén felkeresik őket.

Olaszországból visszatérő minden személynek szombattól kötelezően két hétig házi karanténban kell maradnia. Kivételt képeznek a kamionsofőrök, a pilóták és az egészségügyi személyzet. A hatóságok szombattól leállították a vízumkiadást az Iránból Csehországba készülő személyek számára. Továbbra is szünetel a légi közlekedés Prága és Észak-Olaszország, Dél-Korea valamint Kína között.

Hétfőn a cseh-osztrák és cseh-német határátkelőhelyen megkezdik a Csehországba érkező összes személy szúrópróbaszerű vizsgálatát, hogy nincs-e lázuk.

Karel Havlícek cseh ipari és kereskedelmi miniszter a tárca honlapján közölte, hogy az állam a CMZRB bankban fél, esetleg egymilliárd koronás pénzalapot hoz létre a járvány sújtotta vállalkozók megsegítésére. A vállalkozók kamatnélküli kölcsönt kaphatnak a törlesztés egy éves elhalasztásával. Mérlegelik a közvetlen támogatásokat is.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért