Létrehozva: 2020.05.10.

Koronavírus: Brazíliában meghaladta a tízezret a halottak száma

Brazíliában meghaladta a tízezret az új koronavírussal kapcsolatos halálesetek száma, míg a kórral fertőzötteké már több mint százötvenezer – jelentette be vasárnap a helyi egészségügyi minisztériuma.

Ezzel Brazília a hatodik helyre került az államok között a halálos áldozatok alapján felállított listán. A brazil szaktárca hivatalos adatai szerint 10 627 a halottak száma, míg a fertőzötteké 155 939. Ez utóbbi szám a valóságban feltehetően sokkal több, mert nincs elég teszt.

Fotó: Shutterstock

Szombat estig 24 óra alatt 730 ember halt meg a kórban, és 10 611 újabb megbetegedést regisztráltak. A járvány terjedésének gyors üteme miatt a 210 millió lakosú Brazília vált Latin-Amerika leginkább fertőzött országává.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szétplasztikáztatta magát, és teljesen lecsúszott az egykori gyönyörű szexszimbólum - drámai képek

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

mandiner.hu

Béketárgyalás vádjában bűnösnek találtatott

ripost.hu

Sokan lemondanak róla, Hosszú Katinka így juthat ki az olimpiára

mandiner.hu

Nem volt jókedvében Jürgen Klopp, elmondta a véleményét Szoboszlairól is a vesztes meccs után

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

travelo.hu

Egyre csak süllyed a tengerbe a világ legegyedibb repülőtere

ripost.hu

Négy csillagjegy, akikre bármikor számíthatsz

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Utolsó leheletével is gyermekét védte az anya, halálra késelték a bevásárlóközpontban

KÜLFÖLD

Tragédia: a halálba zuhant egy beteg a kórház 3. emeletéről

KÜLFÖLD

Horrorisztikus baleset: három fiatal meghalt, egy az életéért küzd a kórházban

KÜLFÖLD

„Jó fiúk voltak, nagyon intelligensek” - balesetet szenvedett az 5 egyetemi jó barát, hárman nem élték túl