Létrehozva: 2020.08.15.

Koronavírus: brazil csirkeszárnyaknak lett pozitív a vírustesztje

A tudomány jelen állása szerint a SARS-CoV-2 vírus nem képes élelmiszerek útján terjedni, de a biztonság kedvéért kivonták a forgalomból a szennyezett árut.

Szerző Gaál József

A kínai egészségügyi hatóságok közlése szerint pozitív lett a koronavírus-tesztje egy Brazíliából importált fagyasztott csirkeszárny rakományból vett mintának. A helyi tisztségviselők fokozott óvatosságra figyelmeztették a lakosságot a külföldről származó fagyasztott élelmiszerek vásárlásakor – írja a Bloomberg gazdasági hírportál.

A pozitív eredmény után a kínai hatóságok kinyomozták, hogy a brazil Aurora Alimentos nevű húsipari vállalat egyik Santa Catarina állambeli üzeméből érkezett a fertőzött csirke a kínai Sencsenbe. Az árut azonnal kivonták a kereskedelmi forgalomból, az eladott tételeket visszahívták és mindenkit leteszteltek koronavírusra, aki evett a szennyezett húsból. Szerencsére senkinek sem lett pozitív az eredménye.

Az esettel kapcsolatban azt mondta a Reuters hírügynökségnek egy kínai egészségügyi szakember, hogy nagyon nehéz megmondani, mikor fertőződött meg koronavírussal az import csirkeszárny. Lehet, hogy a gyártás során, a szállítmányozás közben vagy már kínai földön.

Mindazonáltal Sencsen városának önkormányzata egy lakossági közleményt adott ki, melyben azt kérték, hogy lehetőség szerint senki se vásároljon fagyasztott importárút, és inkább helyi termelőktől szerezzenek be élelmiszert. A szennyezett brazil csirkét egyébként pár nappal azután azonosították, hogy a kínai egészségügyi hatóságok egy Ecuadorból Kínába behozott fagyasztott garnélarákban is felfedezték a halálos SARS-CoV-2 vírus nyomait.

A brazil mezőgazdasági minisztérium olyan információkat kért a kínai hatóságoktól, melyek segíthetnek a szóban forgó termék Covid-19-el való állítólagos szennyezettségének tisztázásában. A minisztérium hangsúlyozta, hogy az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete, illetve a WHO szerint nincs tudományos bizonyíték arra, hogy a Covid-19 élelmiszerek vagy fagyasztott élelmiszerek elfogyasztásával is terjedhet.

Az Aurora Alimentos húsipari óriásvállalat egy csütörtöki nyilatkozatában kijelentette, hogy szigorú egészségügyi előírásokat követnek az összes üzemükben, de a Kínából érkezett hírek miatt alaposán megvizsgálják a fertőzött csirkeszárny gyártásának körülményeit.

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?