Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.03.29.

Koronavírus: Átlépte a tízezret az igazolt fertőzöttek száma Belgiumban

Átlépte a tízezret az igazolt fertőzöttek száma Belgiumban, ahol a szombat délelőtt bejelentett több mint 1800 új fertőzés után vasárnapra újabb 1702 ember esetében lett pozitív a koronavírus-teszt, ezzel jelenleg 10 836 nyilvántartott fertőzött van az országban.

A Benelux-országok között az igazolt fertőzések számát illetően Belgium megelőzte Hollandiát, ahol jelenleg 9819 fertőzöttet tartanak nyilván.

Fotó: Shutterstock

A közegészségügyért felelős belga hatóság (SPF) hivatalos adatai szerint a szombatihoz képest 14-gyel több, 78 haláleset történt 24 óra alatt, a halálozások száma így összesen 431. Az arányokat tekintve tíz elhunyt közül kilenc 65 évesnél idősebb volt, de a legfiatalabb halott életkora 30 volt, a legidősebb pedig 104 éves volt.

Összesen 4138 fertőzöttet ápolnak kórházban – ez 629 esettel több a szombati számokhoz képest -, 867 ember intenzív ellátásban részesül. Március 15. és március 27. között 3913 fertőzöttet szállítottak kórházba, és 1359 ember távozhatott gyógyultan, közülük 296 az elmúlt 24 órában.

A La Libre Belgique című belga napilap vasárnap az interneten megjelent cikkében arról számolt be, hogy Flandriában, az ország északi, flamand nyelvű régiójában jóval többen betegedtek meg, mint a vallóniai, az ország déli, francia nyelvű régiójában. Flandriában a vasárnapi adatok szerint 6831 fertőzöttet tartanak nyilván, Vallóniában pedig 2496-et. A brüsszeli régióban 1065 regisztrált fertőzött van.

Az utóbbi napokban a járvány az ország keleti felében található Liege tartományban terjedt a leggyorsabb ütemben, ahol a csütörtöki alig 200 esethez képest a megerősített fertőzések száma a hétvégén meghaladta a 850-et. A fővároshoz közeli Hainaut tartományban 1011, az ország északi részén, Antwerpenben 1226, az észak-keleti Limburg tartományban 1181 fertőzöttet tartottak nyilván vasárnap délelőtt.

A belga kormány péntek este két héttel, április 19-ig meghosszabbította az oktatási intézmények, bárok, éttermek és a legtöbb üzlet bezárásával járó, a szabad mozgást részlegesen korlátozó intézkedéseket. A korlátozás szabályai nem változtak, de az azokat megsértők nagyobb büntetésre számíthatnak.

Hollandiában a szombati adatokhoz közel megegyező számban, újabb mintegy 1200 beteget regisztráltak 24 óra alatt, velük együtt 9819-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma. Az elmúlt 24 óra leforgása alatt 93-an haltak meg, ezzel 639-re emelkedett a halottak száma. Az új koronavírus okozta betegségből további három ember, eddig összesen hat gyógyult fel az országban.

Luxemburgban valamelyest gyorsult a járvány terjedése. A múlt hét folyamán napi száz alatti új fertőzöttről számoltak be az illetékes hatóságok, de pénteken már meghaladta a százat, szombaton 150 fölé emelkedett, vasárnapra pedig további több mint 200 embernél lett pozitív a koronavírus-teszt eredménye. Ezzel a mintegy 620 ezer lakosú országban jelenleg már 1831 fertőzöttet tartanak nyilván. A halálos áldozatok száma a pénteki kilencről 48 óra alatt 18-ra emelkedett. A betegségből eddig 40-en gyógyultak fel.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány

KÜLFÖLD

Japánban mindenkinek ugyanaz lesz a vezetékneve 500 év múlva

KÜLFÖLD

Holttestet tolt be a bankba Erika, megdöbbentő, hogy miért tette

KÜLFÖLD

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve