Létrehozva: 2020.04.20.

Koronavírus: 50 ezer olasz étterem mehet csődbe a járvány végére

„Ha zárva tartják az éttermeket, bisztrókat és bárokat, akkor ez a hely nem Olaszország többé. A mi kultúránk része a szocializáció és társas kapcsolatok” – fogalmazott egy olasz étteremtulajdonos.

Az új kínai koronavírus-járvány európai gócpontjának számító Olaszországban az éttermek és bárok egyhatoda, azaz körülbelül 50 ezer vendéglátóegység mehet csődbe a járvány végére - írja a helyi sajtóra hivatkozva New York Post internetes kiadása.

Egy velencei étterem bezárt terasza a Szent Márk téren. (Photo by Massimo Bertolini/NurPhoto)

Sandra Zampa olasz egészségügyi miniszter a BBC-nek azt nyilatkozta a napokban, hogy ő személy szerint elképzelhetetlennek tartja, hogy a koronavírus elleni vakcina felfedezéséig bármilyen vendéglátóipari egység újranyisson a mediterrán országban. A tárcavezető politikus azzal számol, hogy a nyári szezon teljes, az őszi pedig részben ki fog esni mind étteremnek és bárnak.

„Az egész életünk munkája van ebben a helyben. Még sírni, vagy kétségbe esni sincs időnk a kialakult helyzet miatt, de gy öt-hat hónapos bezárást biztosan nem fogunk túlélni. Csődbe megyünk, ha nem nyithatunk ki nyáron. Ha zárva tartják az éttermeket, bisztrókat és bárokat, akkor ez a hely nem Olaszország többé. A mi kultúránk része a szocializáció és társas kapcsolatok” – fogalmazott Chiara, egy olasz étteremtulajdonos a brit közszolgálati médiának.

A központi olasz kormánynak ugyan még nincs pontos forgatókönyve a gazdaság újraindításáról, a tartományok vezetésének már van elképzelése arról, hogyan induljon újra az élet. Lombardia és Veneto tartományok kormányzói például május 4-ét tűzték ki az „újranyitás” dátumaként. Az ország ipari és gazdasági motorjának tartott észak-olasz régiókban elsőként a nehézipari és autógyártó létesítményekben, valamint a divatágazatban indítaná be a termelő tevékenységét először. Az éttermek, presszók és bárok pedig ezt követően fogadhatnának újra vendégeket, de csak és kizárólag a szociális távolságtartás betartása mellett.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Bizarr jelenettel folytatódik a TV2 sikerműsora

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek