Létrehozva: 2016.08.02.

Kórházban ért véget az elhibázott randevú

10 napig várt az interneten megismert lányra, végül kórházba vitték.

Meglepetést akart szerezni látogatásával kínai barátnőjének a 41 éves Alexander Pieter Cirk, de az elhibázott randevú a kórházban ért véget.

A holland férfi azért utazott Kínába, hogy végre személyesen is találkozzon azzal a lánnyal, akit egy internetes társkeresőn ismert meg. Csak erről elfelejtette értesíteni a nőt.

Cirk 10 napon keresztül várt a Changsha reptéren, míg a 26 éves Zhang végül megjelent.

Mint a férfi mesélte, két hónappal ezelőtt ismerte meg Zhangot az interneten keresztül, és hamar egymásba szerettek - annak ellenére, hogy sosem találkoztak. Ezért Cirk úgy döntött, meglátogatja kedvesét, akinek csak a repülőjegye fotóját küldte el, azután már nem is beszélt a lánnyal.

A reptéren azonban senki nem várt rá, de ő kitartó volt, minden segítséget elutasított. Ennek köszönhetően kellett kórházba szállítani, ugyanis teljesen kiszáradt.

Zhang később elmondta, hogy azt hitte, az egész látogatás csak egy vicc. A kapcsolatuk kezdetben reményteli volt, de aztán szerinte Cirk nem foglalkozott vele túl sokat. Míg a férfi rá várt a reptéren, őt plasztikai sebész műtötte, ezért a telefonját is kikapcsolta. De mint mondta, Cirk felépülése után szívesen adna még egy esélyt ennek a románcnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

life.hu

Katalin hercegnének le kell mondani azokról, amiket a legjobban szeret: gyökeres változtatásra van szükség

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Hátborzongató felvételek: ezek voltak a pilóták utolsó szavai, mielőtt 288 emberrel a fedélzetén lezuhant a gép

KÜLFÖLD

Iskolai verekedés tört ki, kórházba került egy diák

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút