Létrehozva: 2016.06.20.

Könyörgött a gyermek a horrortáborból: anya, menekíts ki ebből a pokolból!

Egyre több szülõ áll elõ, és mesél a médiának, hogy hanyagság és káosz jellemzõ arra a táborra, ahol most 14 gyermek meghalt.

Sokkoló hír érkezett tegnap Oroszországból: 14 fiatal fulladt vízbe egy nyári táborban. A 12 és 14 év közötti gyerekek vízitúrán vettek részt, csónakjaik ey hirtelen jött vihar miatt felborultak. A kiránduláson összesen 47 gyerek és 4 felnőtt vett részt. A 14 áldozat holtestét megtalálták, a tragédia körülményeit még vizsgálják.

Hanyagság és káosz

Feltehetőleg megelőzhető lett volna ez a szörnyű baleset, ha a hatóságok odafigyelnek azokra a szülőkre, akik már panaszt tettek a tábor ellen az előző években. Nem egyszer érkezett ugyanis bejelentés, hogy káosz uralkodik a táborban, a felnőtt felügyelők a legtöbbször részegek. Az RT nevű orosz lap azt állítja:

2011-ben a tábor igazgatóhelyettese halálra vert egy biztonsági embert. Azóta kiderült, hogy mindketten ittasak voltak, a férfit 13 év börtönre ítélték.

Egy anya, Tatyana szintén arról beszélt a lapnak, hogy elképesztő állapotok uralkodnak az Oroszország északnyugati részén fekvő táborban. "Tavaly a gyerekemet szinte munkásként dolgoztatták, egy hatalmas területet kellett felásniuk a társaival. A végén kórházba kellett vinnem a fiamat, mert a végkimerülés határán volt."

Egy másik anya hozzátette, a gyerekek sokszor vannak magukra hagyva. Azonban nem is ez a legnagyobb gond:

A fiam pár éve szintén itt töltött egy hetet. Az egyik kirándulás alkalmával megsérült, de nem vették komolyan. Üszkösödés lett a vége...

Mindkét anya egybehangzóan állítja, hogy a személyzet iszákos, koszos, és sok esetben ütlegelik a rájuk bízott fiatalokat. 

A fiam egyik barátjának eltörte a lábát az egyik nevelőtiszt, persze akkor is részeg volt. A fiú könyörgött az anyukájának, hogy vigye el erről a pokoli helyről.

-meséli Tatyana. A rengeteg szülői panasz eredményeként tavaly ellenőrizték a tábort az orosz szakszervek. A vizsgálat végén megállapították, hogy a gyerekek lakhelyén hideg van és többen éheznek, mégsem zárták be a helyet. 

Talán a mostani, 14 gyermek életébe kerülő tragédia után végleg bezárják a horrortábort. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elkezdődött: összecsaptak Ukrajnában a franciák az oroszokkal

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

hirtv.hu

Üzentek az oroszok Zelenszkijnek

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

vg.hu

Nagyon durva megállapításra jutott az antibiotikumok hatását vizsgáló magyar kutató

origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

travelo.hu

Firenze leghíresebb hídja végre visszakapja eredeti pompáját

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Így gondozd most az epret, hogy májusra gyönyörű termésed legyen

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Tragédia: a halálba zuhant egy beteg a kórház 3. emeletéről

KÜLFÖLD

Horrorisztikus baleset: három fiatal meghalt, egy az életéért küzd a kórházban

KÜLFÖLD

„Jó fiúk voltak, nagyon intelligensek” - balesetet szenvedett az 5 egyetemi jó barát, hárman nem élték túl

KÜLFÖLD

Megszülte gyermekét, majd pár nappal később elhunyt a fiatal édesanya