Létrehozva: 2019.12.01.

Kitüntetést kaphat a londoni merénylőre rontó hős lengyel férfi

Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök köszönetet mondott szombat este annak a lengyel férfinak, aki előző nap Londonban narválagyarral nekirontott a késes támadást elkövető terroristának, hozzájárulva ezzel a merénylő semlegesítéséhez.

A London hídon pénteken két embert megölő és hármat megsebesítő 28 éves Usman Khant a rendőrök agyonlőtték. Korábban járókelők halált megvető bátorsággal a földre teperték a merénylőt, egyikük poroltóval, a másik – akit a brit média Lukasz keresztnevű lengyel szakácsként emleget – pedig egy csaknem kétméteres narválagyarral rontott neki a robbanómellény-utánzatot viselő merénylőnek.

Fotó: Getty Images

A lengyel férfi teljes nevét a média – feltehetőleg biztonsági okokból – nem közölte, tette azonban széleskörű visszhangot váltott ki a lengyel sajtóban és az internetfelhasználók között. Idézik az egyik szemtanút is, aki szerint a merénylő megvágta Lukasz kezét, komoly sérülést viszont nem okozott neki.

A tettet Mateusz Morawiecki kormányfő is felidézte Twitter-bejegyzésében, és megírta: „Lukasz úr, az Ön magatartása különleges köszönetet és tiszteletet érdemel! Lengyelország büszke Önre”.

Az egyik lengyel kormánykoalíciós kispárt szóvivője, Jan Kanthak bejelentette: az igazságügyi miniszter, Zbigniew Ziobro a hős férfi számára állami kitüntetés adományozását kezdeményezi a lengyel államfőnél.

Andrzej Duda elnök kabinetfőnök-helyettese, Pawel Mucha miniszter vasárnap a Polsat News kereskedelmi hírtelevízióban „büszkeséget keltő hőstettnek” nevezte a lengyel férfi cselekedetét. Kiemelte: határozott reakcióról volt szó, a férfi hozzájárult más emberéletek megmentéséhez, miközben nem lehetett biztos, hogy ő maga túléli az akciót.

Amennyiben az államfőhöz benyújtják a férfi kitüntetésére vonatkozó indítványt, Andrzej Duda minden bizonnyal fontolóra veszi – reagált Kanthak bejelentésére a lengyel államfői hivatal minisztere.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Sírt és székeket rugdosva tombolt az NBA szupersztárja - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Ezt a moszkvai terrortámadásért – feliratozott rakétákkal lövik az ukránokat az oroszok

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek