KÜLFÖLD

Kitört az abortuszpara, nem szülnek a nők

Sokan úgy gondolják, még mindig jobb a törvénysértés, mint a nem kívánt terhesség.
  • Szerző: kf

Kétségbeejtő statisztikák miatt fő a britek feje: egyre több nő rendel interneten keresztül, illegális módon abortusztablettákat.

 

Az Egyesült Királyságban csak valamilyen meghatározott okból (a fogantatás erőszak következménye vagy az anya élete veszélybe kerülne a terhesség során) lehet legálisan megszakítani a terhességet, valamint két szakorvosnak is jóvá kell hagynia a kérvényt. A többi esetben azonban tilos elhajtani a magzatot. Erre kínálnak megoldást internetes hirdetéseikkel az abortusztablettát forgalmazó cégek.

A brit nők körében drasztikusan megugrott az abortusztablettát használók száma: míg 2013-ban csak öt alkalommal koboztak el ilyen szert a hatóságok, 2016-ban már 375 tablettát gyűjtöttek be.

A rendőrség szerint az a legborzasztóbb, hogy a legtöbb nő nincs is tisztában azzal, hogy a tabletták megrendelésével bűnt követ el. Ráadásul a szerekkel bizonyos esetekben a saját egészségüket is kockáztatják, valamint illegális szervezeteket támogatnak.