Létrehozva: 2022.01.04.

Kitört a koronavírus-járvány az Antarktiszon, csak oltottak kapták el a betegséget

A világ talán legelzártabb közösségében ütötte fel a fejét a koronavírus.

Kitört a koronavírus-járvány az antarktiszi Princess Elizabeth tudományos kutatóállomáson, ahol a 25 tagú személyzetéből eddig 16-an kapták el a fertőzést. A mindentől távol eső, jeges pusztában található létesítmény beteg dolgozóinak a tünetei enyhék, ám a biztonság kedvéért elkülönítették őket az egészséges kollégáiktól – írja a Sky News brit hírportál

Mint derült égből villámcsapás, úgy érte a kutatóállomást a járványkitörés, ugyanis a személyzet minden tagját beoltották koronavírus ellen, sőt, mindannyian több negatív tesztet adtak, mielőtt az Antarktiszra utaztak volna.

A betegek közül jelenleg senki sem jelentett súlyos tüneteket, és még senki sem kérte, hogy evakuálják.

„Az állomás minden lakójának felajánlottuk, hogy január 12-én egy menetrend szerinti járattal távozhatnak. Azonban mindannyian kifejezték azon szándékukat, hogy maradjanak és folytassák a munkájukat”

- fogalmazott Joseph Cheek, az állomást üzemeltető belga Nemzetközi Sarkvidéki Szövetség projektmenedzsere, aki azt is hozzátette, hogy a helyzet egyáltalán nem drámai, és bár a karantén kényelmetlenségeket okoz, a kutatóállomás munkáját és feladatait nem befolyásolja alapvetően.

Az antarktiszi Princess Elizabeth tudományos kutatóállomás.

Sajtóbeszámolók szerint az állomáson december 14-én regisztrálták az első fertőzött személyt, akit a közvetlen kutatótársaival együtt azonnal karanténba helyeztek, ám a vírus ennek ellenére is tovább tudott terjedni a többiekre.

Meglepő lehet, de nem a mostani az első alkalom, hogy a lakatlan Antarktiszon megjelent az új típusú koronavírus: tavaly ugyanis több chilei katona elkapta a betegséget, miután egy ellátmányt szállító hajó egyik matrózáról kiderült, hogy fertőzött.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ez az óriásmellű modell zaklatta az angol sztárcsapat focistáit - képek

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

ripost.hu

Ha még ettél finomat: Töltött bundás kenyér az új kedvenc

hirtv.hu

Tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el Magyarék honlapja

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl