Létrehozva: 2018.01.07.

Kitört a botrány az iskolai fellépés miatt, erre kényszerítették a gyerekeket

Egy észak-olasz iskolában, Veneto tartományban így oldotta meg a tanító a békés egymás mellett élést... Lett is belõle nagy felháborodás.

Ha nincs a migránsválság, talán soha nem tudjuk meg, hogy egy-egy társadalmat mennyire fertőzött már meg a liberális média által évek óta sulykolt “politikai korrektség”.

Az észak-olasz Veneto tartományban, Zoppola di Pordenone községben, egy tanító azt találta ki, hogy

egy karácsonyi dalban a gyerekek ne Jézusról énekeljenek, tartsák tiszteletben a nem keresztény tanulók érzékenységét.

Ezért – habár az eredeti szövegben a megváltó neve szerepelt – keresett helyette egy hangzásban hasonló szót.

Az olasz Gesú (Jézus) helyett a kreatív tanító így talált rá a Peru (olaszul hosszú ú-val) szóra és arra kérte a diákokat, hogy amikor énekelnek, mindig Perut énekeljenek Jézus helyett.

Persze, a gyerekek elmesélték ezt a szüleiknek és ez óriási felháborodást váltott ki az elmúlt napokban. Részint azért is, mert az internet korában már elég nehéz bármit is titokban tartani.

A tanár főnöke rögtön magyarázkodni kezdett és azt állította, hogy nem tudott kollégája tervéről. Garantálta, hogy az iskolában ez soha nem fog megismétlődni. Még Debora Serracchiani, a tartomány kormányzója is megszólalt és azt mondta, hogy a keresztény hagyományokat nem szabad cenzúrázni és erre a jövőben is nagy
figyelmet kell fordítani.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hamilton-kudarc, Ferrari-baleset és meglepetés a Forma-1-es időmérőn

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

life.hu

Bevállalós technikával küzdött a betegségével Katalin hercegné

mandiner.hu

Nahát, egy merő örömhír ez a TISZA-lista – nagyon köszönjük, Magyar Péter úr!

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl