Létrehozva: 2021.06.19.

Gyermekével a szíve alatt vesztette életét a 23 éves kismama

Pillanatok alatt bekövetkezett a tragédia. A fiatal anyukának és gyermekének egy drogos férfi miatt kellett meghalnia.

Brutális balesetet szenvedett egy száguldozó sofőr miatt a mindössze 23 éves Maddie Morgan. A kismama az ütközés erejétől kirepült az autóból, miközben születendő gyermeke kétségbeesetten küzdött az életéért.

A nőt kórházba szállították, ahol több órán keresztül küzdöttek az életéért az orvosok. Néhány órával azonban a baleset után belehalt súlyos sérüléseibe.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

Többek között koponya-, nyak-, borda-, gerinc-, medence-, jobb kar- és lábtörést szenvedett, sőt agyvérzést is kapott. A tragédiát még inkább drámaibbá teszi, hogy a sürgősségi császármetszés ellenére a kis Lucyt sem lehetett megmenteni.

„Gyönyörű, életerős 23 éves egyetlen lányom egyedül halt meg az út szélén, méhében az unokámmal. Semmi nem tudja megközelítőleg sem kifejezni azt a fájdalmat, amit a lányom elvesztése miatt érzek. Újra és újra feltörnek az emlékek, ez maga a pokol...” – mondta Morgan asszony édesanyja.

A szintén 23 éves Jesse James Matthews metamfetamin és kannabisz hatása alatt állt, amikor tavaly májusban Perth Mahogany Creek nevű külvárosában 162 km/órás sebességgel belerohant a kismama autójába. Ez az óvatos becslések szerint is a kétszerese volt a megengedett sebességnek.

A kocsit Morgan élettársa vezette, aki szintén súlyosan megsérült, és hosszú időn keresztül küzdött az életben maradásért.

„Ennek a férfinak a tettei miatt, bármi is legyen a büntetés, én, a családom és a barátaim életfogytiglani büntetést fogunk tölteni” – mondta Morgan édesanyja a nyilatkozatában.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Édesapját mentené Galambos Lajos lánya az új szerelmével?

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért