Létrehozva: 2019.01.15.

Kiskorú gyerekeket erőszakoltak meg migránsok Finnországban

A finnországi Ouluban hatalmas botrányt kavart a rendõrség múlt heti jelentése. A közlemény szerint a finn városban számos esetben molesztáltak fiatalkorú gyerekeket Afrikából és a Közel-Keletrõl származó migránsok. Több embert õrizetbe vettek.

Elfogadhatatlan, hogy azok az emberek, akik menedékjogot kértek, vagy azok, akik már meg is kapták tőlünk, behozzák a gonoszt az országunkba... 

– így fogalmazott a szexuális zaklatással összefüggésben a finn államfő. A botrány még tavaly decemberben robbant ki, amikor a rendőrség közölte, hogy több migránst is őrizetbe vettek, akiket azzal gyanúsítanak, hogy számos esetben 15 év alatti gyermekeket molesztáltak és erőszakoltak meg. Az előzetes letartóztatásba helyezettek már több éve a skandináv országban élnek, néhányuk pedig már finn állampolgárságot is megkapta.

A nyomozók szerint azonban még közel sem derítettek fel minden esetet, könnyen lehet, hogy az eddig kiszivárgott ügyek még csak a jéghegy csúcsát képezik.

Megszólalt a miniszterelnök is, aki úgy fogalmazott, hogy megérti az emberek félelmét. Juha Sipila közölte, hogy a menekültrendszer azért jött létre, hogy a bajba jutott embereken segítsenek, és nem azért, hogy a bűnözőket védjék. A kormányfő emlékeztetett mindenkit arra a jogszabály változtatásra, miszerint megkönnyítik azoknak a migránsoknak a kitoloncolását, akik súlyos bűncselekményeket követtek el az országban.

A finn belügyminiszter kiegészítésként annyit tett hozzá, hogy vissza kell vonni a szexuális bűncselekmény elkövetőinek finn állampolgárságát. Ez ügyben már konkrét intézkedések is történtek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Más feleségével találkozgat a Házasság első látásra egyik szereplője - kép

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

hirtv.hu

Válaszcsapásról döntött Izrael

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

mandiner.hu

Az Európai Bizottságnak van egy kiváló terve: mindenkit úgy csuklóztatna, ahogy Magyarországot

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Egy pillanat alatt megtörtént a baj, barátai mellett állt le a fiatal szíve

KÜLFÖLD

A bevásárlóközpontban esett össze a kislány, édesanyja a karjaiban tartotta haldokló gyermekét

KÜLFÖLD

Utolsó leheletével is gyermekét védte az anya, halálra késelték a bevásárlóközpontban

KÜLFÖLD

Tragédia: a halálba zuhant egy beteg a kórház 3. emeletéről