Létrehozva: 2021.10.22.

Pár nap különbséggel vesztette életét a 3 éves kisfiú és édesanyja

Borzalmas tragédia rázott meg egy családot. A gyász maga alá temeti az elhunyt nő szeretteit. Erre képtelenség magyarázatot találni.

Szörnyű családi tragédiáról számolt be a sajtó. Egy családnak pár nap különbséggel kellett elveszíteni egy édesanyját és mindössze három éves gyermekét.

A felfoghatatlan sorscsapás akkor kezdődött, amikor október 9-én a 25 éves Mallery M. Muenzenbergernek és kisfiának nyoma veszett.

képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

Elsőként az édesanya nyomára bukkantak rá a nyomozók. Mallery-t október 14-én holtan találtak meg, ám kisgyermekét sehol sem találták.

A bűntény gyanúsította a 20 éves Jaheem Clark lett, akit napokkal később szintén holtan találták meg. A férfi vélhetőleg megtört kegyetlen tette súlya alatt és végzett önmagával. Mallery családja egyre inkább kétségbeesett, ugyanis a kisfiú még ekkor sem került elő.

„A fia volt az élete – az öröme – a célja, a jövője. Szerette a családját” – emlékeztek meg az elhunyt édesanyáról a szerettei.

Mallery elvesztése után egyetlen reményük az lett, hogy legalább a gyermekét ismét biztonságban tudhatják majd, de sajnos csalódniuk kellett.

Egy nappal Clark öngyilkossága után a rendőrség megtalálta Muezenberger járművét, amiben rengeteg vér volt. A nyomok végül elvezették őket az észak-milwaukee-i területre, ahol egy szemetesben megtalálták a 3 éves fiúcska aprócska holttestét.

A gyászoló család elárulta Clark és Mallery egy párt alkottak, de a férfi sokszor bántotta az anyukát. Valószínűleg ez vezethetett később mindhármuk halálához is. A rendőrség ezután lezárta a tragikus ügyet.

Ha segítség kell Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszMentőhelikoptert riasztottak: percről-percre küzd az életéért a 2 éves kisfiúeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot, akár mobiltelefonról is!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat