Létrehozva: 2016.08.07.

Kísérteties hangokat rögzített a Jupiternél járó űrszondánk

A napokban állt pályára a Juno ûrszonda Naprendszerünk legnagyobb gázóriása körül, és máris érdekes dolgokat küldött a Földre.

„A NASA Juno űrszondája megérkezett a Naprendszer legnagyobb bolygójához a Jupiterhez. Habár a Juno küldetése még csak most fog elkezdődni, máris izgalmas adatokat küldött a földre: kísérteties hangulatot árasztó hangfelvételeket.” – írja Science Alert weboldala.

A Juno űrszondát még 2011-ben lőtték ki a New Frontiers program második küldetésének keretében. Ha minden jól megy, akkor közel két éven át fogja tanulmányozni a Jupitert. Mérni fogja az atmoszférában lévő víz- és ammónia mennyiséget. Kiderítheti azt is, hogy a gázóriásnak vajon van-e szilárd magja. Átfogó képet is fog adni a bolygó mélyebb légköreinek globális szerkezetéről és mozgásairól. Hőmérséklet, felhőrendszer vizsgálata egyaránt feladatai közé fog tartozni.

Már a pályára állás előtt megkezdte feladatai teljesítését. Elsőként két fajta furcsa hangot is rögzített a szonda rádió- és plazmahullám detektora.

 

Az első hangfelvételen hallható hangokat a szuperszonikus sebességű napszél hirtelen lassulása és hevülése okozza. Amikor bekerül a Jupiter mágneses mezejébe, lökéshullámokat kelt. A napszél töltött részecskéi plazmaáramból és mágneses térből állnak. Ezek egy csillag felső atmoszférájából lökődtek ki.

 

A második hangfelvétel akkor készült, amikor a szonda a belépett a magnetopauzába, illetve abba a régióba, ahol a napszélből eredő nyomás egyensúlyban van a bolygó mágneses mezejével.

 

A Jupiter óriásbolygó mágneses mezeje 20 ezerszer erősebb a Földétől.

Forrás: napiufo.hu

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

Heti horoszkóp: Ennek a csillagjegynek izgalmas napjai lesznek

magyarnemzet.hu

Kiderült, hogy ki lesz a kormánypártok polgármesterjelöltje Salgótarjánban

ripost.hu

Születésnapját ünnepli Terence Hill: 85 éves a magyarok kedvenc színésze

vg.hu

Baltimore-i hídomlás: súlyos problémákat találtak a balesetező hajót üzemeltető cég háza táján

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil