Létrehozva: 2021.10.19.

Kísérteties: egymástól függetlenül vitte el két barátnő a lottófőnyereményt

Hatalmas szerencse érte a két barátnőt. A lottón nyert összegből régi álmukat valósíthatják meg.

Együtt ünnepelhet a két barátnő, Joanne és Suzy, ugyanis mindketten hatalmas összeget nyertek a lottón, méghozzá úgy, hogy nem is együtt játszottak. Ilyen kísérteties véletlenek bizony ritkán adódnak.

A 45 éves Joanne Green és a 40 éves Suzy Hawkins már régóta barátnők voltak, amikor látták, hogy az amerikai People's Postcode Lottery új nyereményjátékot hirdet, amelyen a szerencsés nyertesek 30 000 dollárt, azaz átszámítva majdnem tízmillió forintot nyerhetnek.

A két barátnő végül úgy döntött, hogy vesznek egy-egy szelvényt, de mivel soha életükben nem nyertek semmit, nem igazán hittek a szerencséjükben.

A sors azonban kegyes volt hozzájuk, mert elképesztő módon egymástól függetlenül megnyerték a főnyereményt a lottón, így 30 000 dollárral lettek gazdagabbak.

Illusztráció
Fotó: Pixabay

Joanne boldogan mondta a nyeremény átvétele után,: „El sem hiszem, hogy nyertünk. Egyáltalán nem számítottam rá. Fogalmam sincs, hogy mit fogok kezdeni a pénzzel.”

Barátnője, Suzy pedig így folytatta: „Ez csodálatos, mi soha nem nyertünk semmit ezelőtt. Az pedig, hogy mindketten ugyanakkor nyertünk, egészen elképesztő érzés”

A két barátnő azóta kitalálta, mire költi a pénz egy részét. „Két évvel ezelőtt lefoglaltunk egy közös utazást Floridába, de pénz hiányában végül nem mentünk el, most első dolgunk lesz, hogy végre elutazunk együtt egy kis kikapcsolódásra” – mondták a barátnők.

A szerencsés egybeesésről a DailyStar számolt be.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási bajt okozott a NASA, pusztító aszteroidák ezrei tartanak a bolygó felé

origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

mandiner.hu

„Belga vagyok, és ma mélységesen szégyellem magam az országom miatt” – így reagált a nemzetközi és a hazai közvélemény a NatCon ellehetetlenítésére

origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

A Napnál 33-szor nagyobb fekete lyukat fedeztek fel a galaxisunkban

KÜLFÖLD

Gyermekükért mentek az oviba a szülők, sosem értek oda

KÜLFÖLD

Nyitvatartási időt vezettek be az iskolai WC-ben, csak a szünetben használható a klotyó

KÜLFÖLD

„Az egyik tanár akart lenni, a másik orvos” - szörnyű buszbalesetben halt meg 3 iskolás lány