Létrehozva: 2021.03.30.

Szívszorító történet: ezt művelte a nővér az eszméletlenül fekvő anyuka babájával

A kisbaba megállás nélkül sírt az éhségtől. A nővér nem habozhatott, azonnal a négy hónapos baba segítségére sietett.

Egy szoptatást magára való nővér története járja be éppen a világ híroldalait. Jeruzsálem egyik központi kórházába szállítottak be súlyos sérülésekkel egy palesztin nőt a négy hónapos kisbabájával együtt. A Hadassah Klinika dolgozói arról számoltak be, hogy a baba sírt az éhségtől, de a cumisüveget nem akarta elfogadni. Az egyik ügyeletben lévő nővér – akinek szintén van egy egyéves kisfia – nem késlekedett, azonnal a mellére vette a gyermeket, és megszoptatta.

Képünk illusztráció

Azonnal láttam, hogy mennyire éhes a kicsi, az édesanyja pedig még egy jó ideig nem tudta volna megetetni, ezért tettem, amit tennem kellett...

- nyilatkozta a nővér a helyi sajtónak. A szívbemarkoló esetről Németország legolvasottabb napilapja is szenzációként számolt be. A lap hozzátette, hogy a nővér a szoptatás előtt engedélyt kért a baba egyik közeli rokonától.

Nagyon megnyugodtunk, amikor végre több órányi sírás és éhezés után látszódott a baba, hogy megnyugodott

- emlékezett vissza a kórház egyik dolgozója. A család nagyon hálás volt a nővérnek. Elmondták, hogy tisztában vannak vele, hogy nem mindenki tette volna meg ezt. Szerintük ugyanis nem könnyű érzelmileg más gyermekét megszoptatni. Most már mindenki a sérült édesanyának szurkol, aki egy baleset következtében több csontját is eltörte. Az orvosok szerint hosszú gyógyulási folyamat vár rá.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

travelo.hu

Magyar gin nyert aranyérmet neves nemzetközi versenyen

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ott zokogott szegény nő" – hároméves kislány zuhant ki az ötödikről Csepelen, ez mentette meg a biztos haláltól

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl