Létrehozva: 2018.05.12.

Kipakolt a gyalogosok közé hajtó migráns segítője

Már fél éve annak, hogy egy migráns, autóval hajtott egy cuxhaveni diszkó elõtt álló tömeg közé. Az üggyel kapcsolatban most elõször szólalt meg a bevándorló egykori segítõje.

Gyilkossági kísérlet miatt kell felelnie a bíróságon annak a migránsnak, aki fél évvel ezelőtt autójával egy cuxhaveni diszkó előtt álló tömegbe hajtott. Az eset során heten megsérültek, többen  súlyosan. Az esettel kapcsolatban megszólalt az az 53 éves tanárnő is, aki 2014 óta vett részt különböző bevándorlókat segítő programokban.

A neve elhallgatását kérő nő azt mesélte az egyik helyi lapnak, hogy többek között segített a 29 éves migránsnak abban, hogy szakácsként tanulhasson, és hogy később el is tudjon helyezkedni, sőt még a lakáskeresés során is készségesen segített - írja a nord24.de.

Az új otthon azonban túl messze volt a munkahelyétől, így autót és jogosítványt kellett szereznie a bevándorlónak. A nő ebben is pártolta, olyannyira, hogy még az autóvásárláshoz szükséges kölcsönszerződést is aláírta a pártfogoltja helyett.

A nő azóta megbánta tettét, mert, mint kiderült, ez volt az az autó, amivel később a migráns a cuxhaveni diszkóban szórakozók közé hajtott.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl