Létrehozva: 2019.08.25.

Kinyitották az időkapszulát, ekkor jött csak az igazi döbbenet

A kisváros egy 50 éves időkapszulát nyitott ki. Nagy reményeket fűztek hozzá.

Szerző Ripost

Kincsként őriztek a New Hampshire-i Derry lakosai egy dobozt, amely a városka könyvtárának polcán porosodott. A dobozról csak annyit tudtak, hogy 1969-ben beletettek valamit.

A könyvtár igazgatója úgy döntött, hogy az ötvenedik évforduló alkalmából kinyitják az időkapszulát. A nyilvános bemutatás a nagy városi ünnepségen lett volna, de helyi történészek a város vezetői társaságában néhány nappal korábban összegyűltek, hogy megtekintsék a doboz tartalmát.

Kisebb erőlködés után sikerült is feltárni a széfet, és jött a keserű meglepetés: az időkapszula semmit sem rejtett. Üres volt.

Szegény Derry-beliek csalódottak voltak, leginkább, mert volt rá esély, hogy nagy kincset rejt a ládikó – a város szülöttje volt ugyanis Alan Shepard, az első amerikai, aki járt a világűrben, és aki ötödikként lépett a Holdra; így a helyiek joggal reménykedhettek abban, hogy akár az űrkutatással kapcsolatos izgalmas dokumentumra bukkanhatnak.

A CNN cikke szerint hivatalos papír nem létezett a széf tartalmáról, de az a szóbeszéd járta, hogy biztosan megtalálható benne egy filmtekercs egy helyi autós körutazás képeivel.

Az illetékesek szerint elképzelhető, hogy valaki már korábban ki tudta nyitni a ládát, és kiemelte a tartalmát. De persze az sem kizárt, hogy az első pillanattól kezdve csak a semmi volt benne.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Melltartó nélkül vezette a híradót a műsorvezetőnő

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

life.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: ma nehéz lesz visszafogni magad

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl