Létrehozva: 2017.12.25.

Kína nem viccel, ezzel a géppel bárhova eljuttatja katonáit

Sikeresen tesztelték a világ legnagyobb kétéltû repülõgépét Kínában - jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség.

Az AG600 típusú repülőgép 37 méter hosszú, szárnyfesztávolsága 38,8 méter.
A kínai állami média vasárnap élőben közvetítette a nyolc év fejlesztés után először az egekbe magasodó kétéltű repülőt kísérleti repülését. A kétéltű a dél-kínai Kanton tartomány Csuhaj repülőteréről szállt fel, majd egy óra repülés után vissza is tért.

Az AG600-at elsősorban tengeri mentőműveletekhez és erdőtüzek oltásához tervezték - közölte a kínai média.


A dpa német hírügynökség szerint a kétéltűt vélhetően a Dél-kínai-tengeren is bevetik majd, ahol Hszi Csin-ping elnöksége alatt Kína folyamatosan terjeszkedik. A 2012-ben hatalomra került kínai államfő hatalmas kampányt indított a hadsereg fejlesztésére.

A Kínai Népi Felszabadító Hadsereg a világ legnagyobb hadereje, mintegy 2 millió aktív szolgálatot teljesítő katonával.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

mandiner.hu

Franciaországban annyira súlyos a helyzet, hogy Amerika biztonsági riasztást adott ki állampolgárai számára

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil