Létrehozva: 2021.07.26.

Kim Dzsongunt nyaralás közben kapták le a kémműholdak, nehéz elhinni a látottakat – Fotó

Borzalmas a helyzet Észak-Korea területén, ám vezetőjük ismét magánpalotájába indult elvonulni.

Észak-Koreában az éhínség és a COVID-19 járvány ellen küzdenek. Az emberek a hétköznapokban szó szerint az életbemaradásért küzdenek.

Ezzel szemben legfőbb vezetőjük éppen saját, körülbelül 80 méter hosszú luxusjachtján tart magánlakóparkja felé.

Kim Dzsongun
Fotó: Mikhail Svetlov / Getty Images

A Planet Labs műholdas képalkotó cég július 12-én készített képeket a jachtról, valamint egy másik kb. 61 méter hosszú jachtról, ami már a Kim Wonsan palota melletti magánkikötőben horgonyzott.

A nagyobbik jachtot úszó vidámparknak építették, dupla vízicsúszdával, olimpiai méretű medencével és többszintes társalgóval – derült ki az Insider cikkéből. A képeket egyébként az NK News dél-koreai hírportál tette közzé.

Az egyelőre még nem világos, hogy ki vagy kik használhatták a luxushajókat, amiket korábban barátoknak és családtagoknak is kölcsön adtak. Azonban a jachtok mozgása pontosan egybeesik azzal az időszakkal, amikor Kim Dzsongun nem volt hajlandó megjelenni a nyilvánosság előtt.

Sőt az Észak-Koreai vezető kiruccanását erősíti meg az a tény is, hogy tavaly áprilisban ugyanezzel a vidámparkként műkő luxushajóval látták elvonulni. Ugyanis így védte magát a koronavírus járvány ellen az erős dohányos vezető.

Az ország jelenleg válságos állapotba került a vírus miatt, de az élelmiszer árak is az egekbe szöktek. Utóbbit Kim Dzsongun a tavalyi súlyos tájfunoknak tulajdonított. A helyzet már annyira rossz, hogy az ENSZ egyik tisztviselője Észak-Koreával szembeni szankciók feloldását javasolta.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat