Létrehozva: 2021.08.09.

Kim Dzsongun bevetette a hadsereget, kritikus napok jönnek

Nemrégiben súlyos árvizek sújtották Észak-Korea egyes részeit, a vezető pedig sorsfordító lépésre szánta el magát. Kim Dzsongun komoly bejelentést tett.

Kim Dzsongun észak-koreai vezető felszólította a hadsereget, hogy végezzen segélymunkát azokon a területeken, amelyeket a közelmúltban sújtott az eső.

Az árvizek közepette több mint 1000 ház sérült meg, és mintegy 5000 embert evakuáltak az azt követő árvíz után – jelentette be a hétfőn az észak-koreai állami televízió.

Kim Dzsongun fontos bejelentést tett
Fotó: AFP

A lépést azért hozta meg a vezető, mert a természeti katasztrófa még nagyobb gazdasági válságot és élelmiszerhiányt okozott.

Számos mezőgazdasági terület sérült meg, és Kim Dzsongun júniusban azt mondta, hogy az ország élelmezési helyzete „problémás”.

Elmondta, hogy annak idején a mezőgazdasági ágazat a tavalyi tájfunok miatt nem teljesített megfelelően, ami áradásokat okozott, és ezért sok múlik az idei termésen.

Az állami KCTV felvételeinek tanúsága szerint több házat a tetejéig víz borít, hidak és vasúti vonalak sérültek meg az esőzések miatt. A becslések szerint körülbelül 17 km hosszú út és híd sérült meg.

A jelentés szerint „több száz hektár termőföld” is víz alá került, az esőzések pedig az előrejelzések szerint augusztus 10-ig folytatódnak, főleg a keleti területeken.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

"Megfenyegetett a szomszéd, hogy reggel 7 és este 7 között legyenek csendben a gyerekek"

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt