Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.12.14.

Kiderült, miért tűnt el a péniszből a csont

Sose gondolnád, hogy a csimpánzokkal ellentétben, a férfiaknak miért nincs csont legnemesebb szervükben.

Tudósok rájöttek, miért tűnt el a csont az emberi hímtagból. A londoni University College tanulmánya szerint ennek egyik oka a monogámia, vagyis, hogy a férfiak általában egy nővel tartanak csak fent szexuális kapcsolat egy időben. A másik ok, hogy az emberi nemi aktusok jóval rövidebbek, mint az emlősöknél.

Több emlősöknek csont szilárdítja a péniszét, köztük például a csimpánzokét is, amely a törzsfejlődésben a legközelebb áll az emberhez – írja a Mirror.

A tanulmány szerint a latinul baculának nevezett péniszcsont 145-95 millió évvel ezelőtt jelent meg az emlősöknél. A csontok között ebben figyelhető meg a legnagyobb eltérés: hosszúságban, szélességben és formában egyaránt különböznek. Kiderült: a három percnél hosszabb nemi aktusra képes hím állatok körében gyakoribb a péniszcsont.

Az embereknél nincs akkora harc a nőkért, mint az állatvilágban, így a péniszcsont is eltűnt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

mandiner.hu

„Magyarország az utolsó hely Európában, ahol a konzervatívok összegyűlhetnek” – nyílt levél a NatCon-botrány után

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány