Létrehozva: 2018.09.14.

Kiderült, majmoktól származik a nigériai gyilkos vírus

A himlõnek egy olyan változatát találták meg a tengerésznél, amelybe a fertõzöttek 10 - 50 százaléka belehal, attól függõen, hogy milyen gyorsan tudják kezelni a bajt.

Amint azt a Ripost megírta, Európában nem vagy alig ismert brutális betegségeket is hordozhatnak az afrikai és ázsiai migránsok. A német Focus által megkérdezett vezető főorvos becslése szerint a Németországba érkezett 2 millió bevándorló között akár több százezernyien is fertőzöttek lehetnek úgy, hogy egyelőre még nem is tudnak róla.

A mostani eset Nagy-Britanniában, a haditengerészet cornwalli támaszpontján történt. Ott 3000 fő szolgál, és nagy riadalom keletkezett abból, amikor egy Nigériából egy hadgyakorlatra meghívott tengerésztiszten kiütött egy Afrikából magával hozott vírus.

A Voxnews szerint

legalább 50 embert megfertőzhetett, mire a vírust azonosították. A cikk szerint monkeypox-nak nevezett vírus a himlő egy durva változata, amelyet majmokon találtak meg először.

Tavaly éppen Nigériában volt ilyen járvány, és a fertőzöttek közel 50 százaléka belehalt!

Olaszországban 3 évvel ezelőtt egy Orion nevű, bevándorlókat szállító hajón 396 fő fertőződött meg ugyanezzel a poxviridae “családhoz” tartozó vírussal! Akkor őket karanténba zárták és oltóanyaggal kezelték.

A cikkíró megjegyzi, hogy ennek a borzalmas betegségnek egy haszonélvezője van: a gyógyszeripar, amely gyorsan reagált a behurcolt vírus által keltett “igényekre”...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Ezeket a magyarországi kegyhelyeket látnod kell

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya