Létrehozva: 2019.12.01.

Kiderült, ki volt a londoni merénylő másik halálos áldozata

A Scotland Yard vasárnap este nyilvánosságra hozta a késes merénylő második áldozatának nevét.

Szerző Ripost

Azt már a híradásokból tudtuk, hogy az egyik áldozat a 25 esztendős Jack Merritt volt, annak a büntetőjogi rehabilitációs programnak a koordinátora, amelynek rendezvényén Usman Khan – a konferencia egyik meghívott résztvevője – a késeléses támadást elkövette.

Fotó: AFP

A Scotland Yard vasárnap esti bejelentése szerint a támadás másik áldozata a 23 éves Saskia Jones, aki ugyanebben a rehabilitációs programban tevékenykedett önkéntes szervezőként.

Mindketten a Cambridge-i Egyetemen szereztek diplomát, és a pénteki rendezvényt is az egyetem által öt éve indított, Learning Together – Közös tanulás – című kezdeményezés keretében tartották. A kezdeményezés célja a börtönt megjárt elítéltek társadalmi rehabilitációjának elősegítése, és ebben a programban vett részt a pénteki merényletet elkövető Usman Khan is.

Jack Merritt a családja által a Scotland Yard útján vasárnap este közzétett nyilatkozat szerint hitt abban, hogy van visszaút a bűnből, és hitt a rehabilitációban is.

„Tudjuk, hogy Jack nem szeretné, ha ez a rettenetes, elszigetelt incidens ürügyként szolgálna a még drákóibb ítélkezés bevezetéséhez vagy ahhoz, hogy a szükségesnél hosszabb ideig tartsanak börtönben embereket”

- áll a család közleményében.

Boris Johnson miniszterelnök ugyanakkor a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában kijelentette, hogy a kormány szigorítja az erőszakos, szexuális és egyéb súlyos bűncselekmények elkövetőire vonatkozó ítélkezési jogszabályokat.

Johnson szerint „valószínűleg 74 körül” lehet azoknak a száma, akiket terrorizmus miatt ítéltek börtönbüntetésre, de Usman Khanhoz hasonlóan büntetésük letelte előtt elengedték őket. Nem sokkal a BBC-interjú előtt, a szigorítási tervekről szóló külön nyilatkozatában a brit kormányfő elmondta: a terrorizmushoz kötődő súlyos bűncselekmények esetében a kormány szándéka szerint kötelező módon legalább 14 évi börtönbüntetést kell kiróni az elkövetőkre, és lehetővé kell tenni, hogy minősített esetekben a terrorcselekményekért elítéltek soha ne kerülhessenek szabadlábra.

Johnson hozzátette: a tervezett szigorítások alapján a terrorcselekményekért és az egyéb, szélsőséges indíttatású bűncselekményekért megállapított börtönbüntetéseket az elítélteknek az utolsó napig le kell majd tölteniük, kivétel nélkül.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas véget ért Rafael Nadal visszatérése

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

mandiner.hu

A székelyek Mongóliából származnak, a hunokkal érkeztek a Kárpát-medencébe – török nyelvész a Mandinernek

metropol.hu

Őrjöngenek a magyarok, megjósolták Szoboszlaiék Eb-teljesítményét – Videó

mandiner.hu

Egész Európa arról beszél, mi történt Brüsszelben

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

"Jobb lesz nektek nélkülem!" – Szívszorító üzenetet hagyott hátra a csodálatos édesapa

KÜLFÖLD

Borzalom: ágyban evett az 5 éves kisfiú, ezért megölte a nevelőanyja

KÜLFÖLD

Elfoglalt egy szirénázó mentőt a feldühödött tömeg, elképesztő, ami ezután történt

KÜLFÖLD

Igazi csoda: a szentelt víz hatására támadt fel a halott csecsemő