Létrehozva: 2018.06.15.

Kiderült: Brüsszel mindenáron migránsokat telepítene Magyarországra

Továbbra is állandó, felsõ korlát nélküli kötelezõ kvótát akar bevezetni az Európai Parlament (EP) a migránsok szétosztására, és ezt a közelgõ csúcson mindenképpen el akarják fogadtatni. A nem engedelmeskedõ országokat megbüntetnék: elvonnák az uniós forrásaikat - írja az Origó egy birtokába került dokumentumra hivatkozva.

A brüsszeli bevándorláspárti képviselők bevezetnék a könnyített családegyesítést, csoportosan is át lehetne helyezni migránsokat – derül ki abból az Origo birtokába került feljegyzésből, amit az EP elnöke, Antonio Tajani készített a dublini reformmal kapcsolatban.  

A dokumentumból kiderül, hogy az úgynevezett Dublin IV-es rendszer mindenkor érvényben lesz, nem csak a krízisidőszakokban, és az

Európai Bizottság javaslatának megfelelően nem lesz felső határa a migránsok kötelező betelepítésének.

Az EP jelenleg azt várja, hogy az Európai Tanács, vagyis a tagállamok állam- és kormányfői is hagyják jóvá a javaslatot. Ráadásul a brüsszeli képviselők szerint a miniszterelnököknek nem kell egyhangúlag dönteniük, többségi szavazattal is elfogadhatják a kvótát.


Vagyis ki akarják venni Orbán Viktor és a V4-es miniszterelnökök kezéből a vétózás lehetőségét.

Tajani dokumentuma szerint Brüsszel nem csak az egyedülálló illegális bevándorlók helyzetét könnyítené meg, hanem bevezetné a családegyesítésre és más tényleges kapcsolat esetére vonatkozó könnyített eljárást is.

Mivel Magyarország nem fogadott be illegális bevándorlókat, most arra számíthatnánk, hogy a javasolt „méltányos tehermegosztás” jegyében tömegével telepítenék hozzánk őket.

Azon tagországok esetében pedig, melyek nem hajlandóak elfogadni a bevándorlók betelepítését, korlátoznák az elérhető uniós források kifizetését.

A legújabb brüsszeli javaslat Magyarország és Európa számára is a teljes önfeladást jelentené. Óriási erők vannak a bevándorlás mellett, de a magyar kormány álláspontja szerint meg kell védenünk keresztény kultúránkat, nemzeti identitásunkat, ragaszkodnunk kell a hagyományainkhoz, értékeinkhez.

Mindezt figyelembe véve Orbán Viktorra újabb, rendkívül nagy harc vár Brüsszelben.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ennél cukibb ma már nem lesz: így örül Puskás Peti mesedalának csöpp kisfia

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért