Létrehozva: 2018.03.19.

Kiakadtak az ápolónők: migránsok terrorizálják őket Németországban

A bielefeldi kórház fiatal ápolónõi nem érzik magukat biztonságban a munkahelyükön, mert az elmúlt idõben drasztikusan megnõtt verbális és fizikai támadások száma.

A bielefeldi kórház fiatal ápolónői arra panaszkodnak, hogy egy ideje nem érzik magukat biztonságban a munkahelyükön. A név nélkül nyilatkozó egészségügyi dolgozók mind arról számoltak be, hogy az elmúlt időben drasztikusan megnőtt verbális és fizikai támadások száma is. Állítólag a sértegetések már mindennaposnak számítanak a bevándorlóktól vagy azok hozzátartozóitól.

A fenyegetések, amelyeket minden nap át kell élnünk, egyszerűen kikészítenek

– mesélte egyikük. A nő egy konkrét sokkoló esetről is beszámol. Éppen éjszakai műszakban dolgozott, és egy orvosnővel egy beteget kellett újraéleszteniük. A nővér gyógyszerért sietett, amikor a folyóson egy megfázott beteg gorombáskodni kezdett vele, hogy mégis meddig tart még, amíg őt ellátják. Amikor a nővér megpróbálta elmagyarázni, hogy egy életveszélyben lévő beteg életét próbálják megmenteni, a páciens a lába elé köpött.

Egy másik ápolónő arról számolt be, hogy ha nem dolgoznak elég gyorsan – legalábbis a betegek szerint – akkor mindennek elhordják őket.

Voltunk már libák, alkalmatlanok és szemetek is...

Éjszakánként a legrosszabb a helyzet, ekkor volt már olyan is, hogy ollóval támadtak a dolgozókra, egy muszlim anyuka pedig már meg is pofozott egy ápolót. Az elmesélések szerint egyre többen mondanak fel a bielefeldi kórházban, mert nem akarják tönkretenni magukat. De nem csak a női munkatársaknak van elege. Egy férfi ápoló a következőkről számolt be:

Amit naponta át kell élnem, az társadalmilag egyáltalán nem elfogadható. Sértegetnek, köpködnek, kiabálnak velem, és egyszer már gyilkossággal is megfenyegettek.

Az nw.de nevű német hírportál megjegyzi, hogy a többi nagyvárosban is igen gyakori, hogy a sürgősségi osztályokon biztonsági szolgálatokat kell alkalmazniuk a növekvő agresszió miatt.

Cottbusban is vannak kirívó esetek

Egy helyi lapban írtak arról, hogy egy 41 éves iraki migráns halálosan megfenyegetett egy orvosnőt. A bevándorló azért ment egy rendelőintézetbe, mert szerette volna meghosszabbítania azt az igazolását, amely szerint alkalmatlan a munkára. A segélyből élő migráns kérvényét az első helyen elutasították, ezért egy másik cottbusi rendelőben próbálkozott, ahol szintén elhajtották. Ekkor a migráns már azzal fenyegetőzött, hogy megöli a doktornőt, hiszen az mégsem járja, hogy egy 41 éves migráns dolgozzon Németországban.

Cottbusban egyébként rendszeresek a tüntetések, a múlt hétvégén is ezrek vonultak utcára, hogy Angela Merkel lemondását követeljék. Olyan transzparensek voltak a demonstrálóknál, mint például: Ha egy kormány le akarja cserélni a saját népét, akkor a népnek kell lecserélnie a saját kormányát.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat