Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.06.17.

KI a védettebb? Akit beoltottak vagy aki átesett a koronavírus-fertőzésen?

Minden jel arra utal, hogy a koronavírus-fertőzésből kigyógyultak éppen annyira védettek, mint akik megkapták a vakcina mindkét fázisát.

Egy nonprofit amerikai tudományos orvosi központ szakemberi által elvégzett átfogó tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a koronavírus-fertőzésen átesett személyeknek nincs szüksége a Covid-19 elleni védőoltásra a gyógyulás utáni hónapokban, ugyanis annak hatására nem alakul ki erősebb védettség a szervezetükben – írja a News Medical orvostudományi szakportál.

A rendelkezésre álló oltások racionálisabb elosztása céljából a Cleveland Clinic azt vizsgálta meg 52 ezer önkéntes részvételével, hogy a betegségen átesett, így természetes védettséggel rendelkező személyek nagyobb valószínűséggel fertőződnek-e meg újra, mint azok, akiket a Pfizer/BioNtech vagy a Moderna vakcinájával oltottak be. Emellett a tudósok arra is kíváncsiak voltak, hogy azok az emberek, akik a betegségen is átestek, illetve a vakcinát is megkapták, rendelkeznek-e valamiféle szuper védettséggel.

A reprezentatív kutatás eredménye meglepetést hozott, ugyanis a betegségen átesett személyek közül senki sem kapta el újra a fertőzést a vizsgált időszakban. Az összes fertőződés 99,3 százalékát olyan önkéntesek esetében regisztrálták, akik korábban nem voltak betegek, illetve nem is oltották be őket. Persze semmi rendkívüli sincs abban, hogy ez a társadalmi csoport a legvédtelenebb a koronavírussal szemben, arra viszont a tudósok egyáltalán nem számítottak, hogy a fertőzések 0,7 százalékát olyan emberek produkálják, akik a vakcina mindkét dózisát megkapták.

Statisztikai elemzéssel a tudósok ráadásul azt is megállapították, hogy a koronavírus elleni oltás jelentősen csökkentette a SARS-CoV-2 fertőzés kockázatát azoknál a személyeknél, akik korábban nem estek át a betegségen, azoknál viszont nem, akik voltak Covidosok. Magyarra fordítva ez lényegében azt jelenti, hogy a fertőzés után semmi értelme felvenni a vakcinát, ugyanis nem leszünk tőle védettebbek.

Bár a tanulmánynak nem volt tisztje megbecsülni a koronavírus-fertőzés elleni immunitás hosszát, a tudósok azt figyelték meg, hogy a korábban fertőzött személyek a tünetek megjelenése után legalább 10 hónapig védettek maradtak a COVID-19 ellen.

„Ez a tanulmány azt mutatja, hogy a koronavírus fertőzésen átesett személyek jó eséllyel nem kapják el újra a betegséget, függetlenül attól, hogy beoltják-e őket vagy sem”

- fogalmazott a Cleveland Clinic egyik vezető professzora, a tanulmány társzerzője, aki szerint fel lehetne pörgetni az oltási kampányokat azzal, hogy csak a védtelen személyeknek adnak vakcinát, és fertőzésen átesett személyeknek nem, mivel ők legalább fél évig képtelenek újrafertőződni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

ripost.hu

"Nagyon keveset látom, szinte alig beszélünk" - sírva vallott házassági válságáról a TV2 sztárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány