Létrehozva: 2021.04.11.

Két napot töltött a kisbabájával az anyuka, majd covidos lett és szörnyű dolog történt

Negyvennyolc órán keresztül a világ legboldogabb anyukája volt, majd utolérte a koronavírus és minden megváltozott.

Mindössze két nap – ennyi adatott meg a boldog, felhőtlen anyaságból Charlene Jones-nak.

Fotó: Twitter

Charlene szülés után két nappal elkapta a koronavírust, sőt, tüdőgyulladása is lett, majdnem meghalt.

Mesterséges kómában kellett tartani 10 napig, amikor pedig felébredt a mély álomból, egyáltalán nem emlékezett arra, hogy gyereke született volna – írja a Mirror.

„Azt se tudtam, fiú lett-e vagy kislány! Meg voltam róla győződve, hogy az ápolónők szórakoznak velem, amikor a kisbabámat említik. Teljesen elfelejtettem, hogy létezik” – mondta megtörten a Wales-ben élő anya.

Az ápolónők végül mutattak néhány fotót a piciről, amiket még a kedvese küldött neki mobilon, amíg kómában volt. Charlene-t hirtelen elöntötték az érzések.

„Annyira örülök, hogy túléltem ezt a szörnyű vírust” – hálálkodott.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Örömhír: 43 évesen bekopogtatott a gólya sokak kedvenc énekesnőjéhez

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?