Létrehozva: 2021.03.05.

Felfoghatatlan: két gyerek is bennégett a lángoló házban a videózó szomszédok miatt

Borzalmas tragédiával ért véget három emberi élet, miután nem kaptak időben segítséget. A nyomozók még vizsgálják a tűz keletkezésének körülményeit.

Két gyermek is bennégett egy Marylandi házban, ahova hajnalban riasztották a tűzoltókat, miután teljes terjedelmében lángolni kezdett. Az elsődleges információk szerint a borzalmas tragédia idején összesen öten tartózkodtak a kigyulladt épületben.

Két felnőttet kórházba kellett szállítani a súlyos sérüléseik miatt, míg egy felnőtt és két fiatal életüket vesztették a szerencsétlenségben. A rendőrség munkatársai az áldozatokat, Rodney Francis Brady Jr. (36), Hailie Elizabeth Conte Smith (16) és Tarin Lei Mae Durham (12) személyeként azonosította. Az elhunytak kapcsolata egyelőre nem ismert, továbbá a hatóságok még nem hozták nyilvánosságra a sebesültek névsorát.

Képünk illusztráció (Fotó: Pixabay)

Steve Lohr agerstowni tűzoltóparancsnok elmondása szerint a favázas házat felülről lefelé haladva emésztette el a tűz. Hangsúlyozta, hogy szokatlannak találták a tűz keletkezésének az okát, bár ezzel kapcsolatban nem árult el több információt.

A rejtélyes esetet, mely során két gyerek is bennégett a házban, még hátborzongatóbbá teszi, hogy a lángokra felriadó szomszédok sokáig nem tettek semmit. Először fotózni és videózni kezdték a házat, és csak azután tárcsázták a segélyhívót. A tűzoltók két percen belül megérkeztek, de addigra már nem sok mindent tehettek – írja a Crime Online.

Az elsődleges hivatalos jelentések szerint az ügyben eljáró nyomozók még mindig vizsgálják a tűz keletkezésének körülményeit, ám az már nyilvánvalóvá vált, hogy a füstjelző készülék nem működött a tragédia idején.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl