Létrehozva: 2020.01.18.

Két és fél évig élt a nő holttestével a nádszegi fiatal, még az anyja is panaszkodott a szagra

A férfi anyja többször is szóvá tette, hogy nagyon büdös van.

A bíróság helyt adott a rendőrség vizsgálati fogságba helyezési kérelmének annak a 28 éves nádszegi fiatalnak az ügyében, aki a hét elején bement a helyi rendőrőrsre és bevallott egy gyilkosságot.

Fotó: Pixabay

István hétfőről keddre virradó éjszaka, röviddel éjfél után ment be meglehetősen zavart tudatállapotban a nádszegi rendőrőrsre, ahol elárulta, hogy meggyilkolt egy nőt. Ezt követően odavezette a rendőröket a házukhoz, és a lépcsőfeljáró alatti helyiségben megtalálták a már jelentősen oszlásnak indult holttestet.

A holttest azé a Lakatos Líviáé lehet, akit két és fél éve eltűntként tartanak számon, tavaly pedig egy lévai nyomra hivatkozva a rendőrség újra közzétette a fotóját. A Joj TV információi szerint a nőt István a szobájában ölhette meg egy csavarhúzóval és/vagy késsel, amivel több sebet is ejtett a fején és a nyakán. A teste mellett, illetve bizonyos információk szerint a fejében találtak is egy kést.

István az édesanyjával élt, a nő a jelek szerint nem tudott a holttestről, ami viszont egy idő után minden bizonnyal bűzleni kezdett. A Joj TV úgy tudja, panaszkodott is a beteg asszony a bűzre, ám István azt mondta neki, hogy az a kanalizációból jön. A lépcső alatti helyiséget pedig lezárta. Két és fél év elteltével szólalhatott meg a lelkiismerete.

István három napot töltött őrizetben, majd a bíróság is döntött a vizsgálati fogságba helyezéséről. A gyilkosságért 20 évig terjedő szabadságvesztésre számíthat – írta a Paraméter.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Mit tegyünk, ha őzgidával találkozunk a természetben?

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat