Létrehozva: 2018.08.30.

Kelet-Németországban már lázadoznak Merkel ellen

Az Angela Merkel vezette CDU-val hónapról hónapra elégedetlenebbek a kelet-németországi emberek. Három keleti tartományban már a migrációt elutasító AfD nevû párt a második legerõsebb erõ.

Egyre nagyobb fejfájást okoz a német kormánykoalíciónak az Alternatíva Németországért (AfD) nevű párt. A tömeges migrációt élesen elutasító szervezet egy évvel a tartományi választások előtt rengeteg új szimpatizánst szerzett magának. Az erősödés főleg Kelet-Németországban figyelhető meg, ahol már három tartományban is a második legerősebb politikai erőnek számítanak.

Szászországban például egy év alatt 13,5 százalékos növekedést értek el a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint.

Ebben a tartományban található egyébként az a Chemnitz is, ahol a hét elején több ezer ember vonult utcára egy hétvégi halálos késelést követően. Mint utólag kiderült, a rendőrség egy iraki és egy szír migránst vett őrizetbe, jelenleg őket gyanúsítják a gyilkosság elkövetésével.

A migrációs válság megosztotta a németeket. A bevándorlást - és ezzel Angela Merkel politikáját – ellenzők úgy érzik, hogy a kormány cserben hagyta őket. Szinte nincs olyan hét, amikor ne történne egy olyan, migráns által elkövetett súlyos bűncselekmény, ami után kiderül, hogy a bevándorlót már régen ki kellett volna toloncolni az országból, a hatóságok azonban ezt elmulasztották. Szászországnál maradva, egy most vasárnap tartandó választáson a legtöbb szavazatot a CDU kapná, a második helyen pedig az AfD futna be.

De míg a Merkel vezette párt egy év alatt 9 százalékot bukott, addig az AfD 13,5 százalékot erősödött. Hasonló a helyzet Türingia és Szász-Anhalt tartományokban is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért