Létrehozva: 2019.06.23.

Kegyetlenül végzett kishúgával ez a mosolygó fiú

A tini azért végzett a kislánnyal, hogy az anyjuk szenvedjen.

Megölte 4 éves testvérét egy 13 éves fiú, csak, hogy fájdalmat okozzon az anyjuknak. A most már 25 éves férfi a börtönben adott interjút. Olyan óvintézkedések előzték meg, mintha maga Hannibal Lecter ülne a rácsok mögött...

A fiatal férfit egy olyan szobába vitték, amelynek biztonsági üvegből volt az egyik fala, és több fegyveres őr is figyelte minden mozdulatát. Még csak vele szemben sem lehetett leülni, mert túl veszélyes lett volna.

A börtön igazgatója azt mondta, azért van szükség ilyen óvintézkedésekre, mert Paris Bennett kifejezetten okos: az IQ-ja 141, és emellett pszichopata. Extrém módon egocentrikus, képtelen a szeretetre és egyáltalán nem érez bűntudatot.

12 évvel ezelőtt az akkor 13 éves fiú eldöntötte, hogy megbünteti az anyját. Először arra gondolt, egyszerűen megöli, majd rájött, hogy akkor nem szenvedne eleget. Kidolgozott egy másik tervet: megöli a 4 éves kishúgát, Ellát, mert akkor az anyja mindkét gyerekét elveszíti. A kislány meghal, ő pedig börtönbe kerül és az anyjuk az élete végéig emlékezni fog arra, mi történt.

Egyik este, míg anyjuk dolgozott, bement az alvó kislány szobájába. Összeverte, fojtogatta, majd 17-szer belevágta a konyhakést.

A fiú 40 év börtönt kapott - ez a maximum büntetés, amit Texasban fiatalkorú kaphat.

Az interjú során Paris azt mondta: "minden idegszálammal szeretem Ellát". Amikor a riporter felhívta a figyelmét arra, hogy jelen időben beszél, de a lány már nem él, mert megölte, megzavarodott. Arra a kérdésre pedig nem tudott válaszolni, mi is a szeretet.

Az anya azt nyilatkozta, megbocsátott a fiának és még mindig szereti, meg is látogatja a börtönben. Attól azonban retteg, hogy a fiú kegyelmet kap és megpróbálja majd megint bántani. Az asszonynak ugyanis azóta született egy fia, aki most hat éves - írta a Daily Mail.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

Heti horoszkóp: Ennek a csillagjegynek izgalmas napjai lesznek

magyarnemzet.hu

Kiderült, hogy ki lesz a kormánypártok polgármesterjelöltje Salgótarjánban

ripost.hu

Születésnapját ünnepli Terence Hill: 85 éves a magyarok kedvenc színésze

vg.hu

Baltimore-i hídomlás: súlyos problémákat találtak a balesetező hajót üzemeltető cég háza táján

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil