Létrehozva: 2018.05.29.

Õk még élhetnének, ha nincs a migrációs válság

Brutális módon ért véget az életük: volt, akit agyonvertek, leszúrtak vagy megfojtottak. Az áldozatok sorsában egy dolog biztosan közös: a gyilkosuk mind olyan emberek, akiket már régen ki kellett volna toloncolni Európából, vagy olyanok, akik be sem léphettek volna az EU területére.

A német Bild napilap összeszedett hat olyan brutális gyilkosságot, amelyeknek az áldozatai még ma is élhetnének, ha a nyugati hatóságok nem mondtak volna csődöt. A gyilkosokban ugyanis az a közös, hogy akkor követték el az emberölést, amikor már réges-régen nem is lehettek volna az adott országban. A német lap azért választotta ezt a hat esetet, mert ezek kapták az elmúlt években a legnagyobb sajtóvisszhangot.

Maria Müller

A 84 éves asszonyt a járókeretével ölték meg, ráadásul a saját otthonában. A nyomozók szerint az idős hölgy maga engedte be a gyilkosát a lakásába. A 23 éves kameruni migráns először Belgiumban kért menedékjogot, de ott kérelmét elutasították, a kitoloncolása azonban elmaradt. A férfi 2015-ben Németországban újra próbálkozott, holott már az ország területére sem tehette volna be a lábát. A német hatóságok ezzel azonban nem törődtek, és ők sem toloncolták ki a kamerunit, annak ellenére sem, hogy több bűncselekményt is elkövetett, 15 hónapot ült például börtönben nemi erőszak elkövetése miatt.

Maria L.

Talán Németország történetének egyik legbrutálisabb gyilkossága köthető az afgán migráns, Hussein K. nevéhez. Õ volt az, aki először megerőszakolt, majd különös kegyetlenséggel megölt egy 19 éves német egyetemi hallgatót Freiburgban. A migrációs válság kitörése óta biztosan kijelenthető, hogy ez az eset kapta a legtöbb figyelmet.

A gyilkosról időközben kiderült, hogy már Görögországban is megpróbált megölni egy nőt, hazájában pedig megerőszakolt egy kiskorú lányt. Ennek ellenére a német hatóságok beengedték az országba, és megvárták, hogy ott is elkövessen egy rémtettet. Hussein K. 16 évesnek hazudta magát, amitől enyhébb elbírálást várt, ám az orvosi vizsgálatok során kiderült, hogy egészen biztosan elmúlt 20 éves, így a felnőttekre kiszabható legsúlyosabb büntetést kaphatja.

Lica L.

A 33 éves, prostituáltként dolgozó Licát egy Maliból érkezett illegális bevándorlót ölte meg 2017 augusztusában. A 21 éves migráns menedékkérelmét két hónappal a gyilkosság előtt utasították el, kitoloncolás azonban ebben az esetben is elmaradt, mondván, hogy a férfinak nem voltak dokumentumai.

Susanne Fontaine

A 60 éves elismert művészettörténésszel tavaly végzett egy migráns Berlinben. A 18 éves csecsen az utcán fojtotta meg a nőt, az indíték pedig az volt, hogy el akarta venni az áldozata mobiltelefonját. A gyilkos menedékkérelmét elutasították, de mondani sem kell, hogy a fiatal férfi továbbra is az országban maradhatott.

Ayesha

A kétéves kislány torkát a saját apja vágta el, mert a férfi összevitatkozott a feleségével, akit így akart megbüntetni. A pakisztáni férfi 2012-ben nyújtott be menedékkérelmet, de az negatív elbírálásban részesült. A 33 éves Sohail A. a döntés után öt évvel is Németországban élt.

Mia

Az összes eset közül talán ez a legszörnyűbb. A 15 éves német lánynak azért kellett meghalnia, mert szakítani mert migráns barátjával. A magát 15 évesnek valló Abdul D.-ről szintén kiderült, hogy elmúlt 20 éves a gyilkosság elkövetésekor. A féltékeny férfi az exbarátnőjét tavaly december 27-én ölte meg, amikor az egy barátnőjével betért a helyi DM-üzletbe. Az afgán migráns követte őket, majd a boltban kést rántott, és agyonszúrta egykori kedvesét.

Egy kormánypárti politikus elmondta a német lapnak, hogy az emberek felháborodása teljesen jogos és érthető ezekben az esetekben. Ilyen embereknek ugyanis semmi keresnivalójuk nincs Németországban. A konzekvenciákat le kell vonni, és ezek szerint kell a továbbiakban cselekedni – mondta Philipp Amthor.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Krumpliszsákként dőlt el a brutálisan fejberúgott focista - videó

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

A húsvéti szent három nap: ebben a felfokozott állapotban jó lesz elcsendesedni

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

hirtv.hu

Magyar Péter akciózásai bepörgették a mém-gyárakat

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

travelo.hu

Hozd vissza ezt a finom hagyományt a húsvéti asztalra!

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét

KÜLFÖLD

„Az életünk örökre megváltozott, amikor az egészséges gyermekünk megbotlott. Rettegtem, hogy meg fog halni”

KÜLFÖLD

Fitt volt és egészséges: az esküvője előtt hunyt el a fejfájástól szenvedő fiatal

KÜLFÖLD

Utcán estek egymásnak az aradi diákok: mentő sietett a helyszínre