Létrehozva: 2021.06.07.

Joe Biden szerint 15 hónap telt el január óta

Az amerikai elnök újabb egyértelmű jelét mutatta annak, hogy már nincs a szellemi képességeinek teljes birtokában.

Szerző Gaál József

Joe Biden amerikai elnök múlt hét szerdán sajtótájékoztatót tartott a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedésekről és az Egyesült Államok oltási programjáról, amikor azt találta mondani, hogy a beiktatása, azaz 2021. január 20. óta 15 hónap telt el - írja a Daily Express internetes kiadása.

„Január 20. óta – és most körülbelül 15 hónapról beszélünk – az átlagos napi esetszám 184 ezerről 19 ezerre, a kórházi ápolás szorulók száma pedig 117 ezerről 21 ezerre csökkent. A járványban elhunytak aránya körülbelül 85 százalékkal csökkent”

- fogalmazott a 78 éves kormányfő, aki nem vette észre, mekkora sületlenséget beszél, és korrekció nélkül folytatta a mondandóját.

Fontos megjegyezni, hogy a beszéd szöveges átiratában, melyet a Fehér Ház hivatalos honlapján tettek közzé, javítottak Biden tényszerűen valótlan állítását, és 5 hónapra módosították a január óta eltelt hónapok számát.

Az elmúlt hetekben egyébként Joe Biden számtalan olyan bizarr kijelentést tett, melyek egyértelműen bizonyítják, hogy az elnök már nincs a szellemi képességeinek teljes birtokában. Múlt hónapban például „miniszterelnökként” hivatkozott Mun Dzsein koreai elnökre, holott a távol-keleti országban nincs is ilyen tisztség. Egy hétfői sajtótájékoztatón pedig azt mondta, hogy a január 6-i capitóliumi zavargások valójában január 9-én történtek.

Az amerikai kormányfővel persze nem mostanában fordult elő először, hogy képtelen volt felidézni tényszerű számadatokat, neveket és dátumokat. Egy októberben tartott videókonferencián például elfelejtette Donald J. Trump korábbi amerikai elnök nevét, és két alkalommal is csak úgy hivatkozott rá, mint „George”.

A Demokrata Párt tavalyi előválasztása alkalmával pedig Biden többször is kellemetlen helyzetbe hozta magát azzal, hogy kihagyott a memóriája és nem tudta értelmes szöveggé formálni a gondolatait. Többek között az is előfordult vele, hogy nem jutott eszébe, kinek volt az alelnöke, sok esetben nem tudta, hogy épp melyik államban kampányol, nem tudta a kínai elnök nevét és egy alkalommal kijelentette, hogy ő valójában egy szenátusi mandátum megszerzéséért kampányol.

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil