Létrehozva: 2021.12.04.

„Jó fiú vagy és nagyon szeretlek” – ölelte magához 12 éves halott kisfiát az édesapa

A 12 éves fiú szülei karjában halt meg.

Felfoghatatlan fájdalmat kellett átélnie a szülőknek, akiknek a kisfia a karjaikban halt meg. Egyik percben még vidáman síelt a barátaival a 12 éves Louis Watkiss a Snowdome-ban, a másikban már holtan rogyott össze.

Chris és Natalie Watkiss otthon voltak, amikor felhívták őket, hogy a kisfiuk balesetet szenvedett, nekirohant egy másik síelőnek. Nem is gondolták, milyen súlyos a sérülése, de így is a helyszínre rohantak a szülők.

Amikor megérkeztek, egy mentőhelikopter állt a hely előtt, az apa azonban akkor is csak azt gondolta, Louis maximum eltörte a karját.

„Követtem a mentősöket a lejtőn, idegtépő volt. Aztán megláttam Louist. Sok vér volt körülötte és ott előttem halottnak nyilvánították. Csak öleltem, és vele együtt lefeküdtem a hóba. Azt mondtam neki, hogy jó fiú és nagyon szeretem” – idézte fel a borzalmakat az édesapa.

Az édesanya ezek után érkezett, zokogva omlott a fia mellé. A szülők fél órán át feküdtek a hóban fiuk holttestét ölelve.

„Sosem volt esélye az életéért küzdeni. Nem az ő feltételei szerint halt meg. A fiunk, Louis kisfiúként meghalt. Elérte azt a célját, hogy büszkévé tegyen minket, és azt az álmát, hogy büszke legyen magára. Az életünk már soha nem lesz ugyanolyan. Szeretnénk köszönetet mondani a segélyszolgálatnak és a Snowdome személyzetének, akik hihetetlenül keményen igyekeztek megmenteni fiunk életét„ – áll a család nyilatkozatában.

A család a tragédia után azért küzd, hogy szigorítsák a szabályokat a Snowdome-ban, mivel jelenleg nem kötelező a sisak a pályán.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A börtönt, ahol nincsenek őrök, a rabok pedig szabadon mozoghatnak és szexelhetnek

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

ripost.hu

Veszély Enyingen: iskola közelében vert tanyát egy ragadozó - Fotó

hirtv.hu

Napi aktuális – ... + videó

origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

travelo.hu

Ebben a veszprémi községben állítják fel a világ legnagyobb kopjafáját

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Elfoglalt egy szirénázó mentőt a feldühödött tömeg, elképesztő, ami ezután történt

KÜLFÖLD

Igazi csoda: a szentelt víz hatására támadt fel a halott csecsemő

KÜLFÖLD

Egy pillanatra fordított hátat: kádba fulladt egy 7 hónapos kisfiú, édesanyja összetört

KÜLFÖLD

Franciaország és Oroszország közös megemlékezést tart