Létrehozva: 2019.01.23.

Járőrözni kezdtek Odin katonái a finn lányok védelmére

Közben már 62 ezer finn írta alá azt a petíciót, amelyben arra kérik a kormányt, hogy minden olyan bevándorlótól vonja vissza a finn állampolgárságot és toloncolja ki azokat, akik valaha is szexuális bûncselekményt követtek el.

Hét felnőtt migráns erőszakolt meg egy 10 éves finn kislányt Ouluban még december elején. A napokban azt is megírtuk, hogy a rendőrség további négy esetet vizsgál, amelyben 15 évesnél fiatalabb lányokkal erőszakoskodtak. Három bevándorlót letartóztattak, nemi erőszak és gyermek sérelmére elkövetett szexuális visszaélés gyanúja miatt.

E hírek hatására “Odin katonái” járőrözni kezdtek Oulu utcáin – írta a Casoaislado, az Ilkka nevű finn folyóirat alapján.

“Éberségi csoportokban” járják a város közterületeit, valamint a Valkea bevásárlóközpontot.

Odin a legfőbb istenség az észak germán törzsek ősvallásában, egyben a legidősebb, legnagyobb és legbölcsebb isten a skandináv mitológiában. Ezért van az, hogy a szervezetnek vannak csoportjai Svédországban, Norvégiában, Németországban, Belgiumban, Észtországban és másutt is.

A finn belügyminiszter és a finn Biztonsági Hírszerző Szolgálat aggasztónak tartja a csoport létezését, sokan pedig “fasisztának”
bélyegezték őket, ám egyelőre tudomásul vették létezésüket.

A Casoaislado információja szerint már 62 ezer finn írta alá azt a petíciót, amelyben arra kérik a kormányt, hogy minden olyan bevándorlótól vonja vissza a finn állampolgárságot és toloncolja ki azokat, akik valaha is szexuális bűncselekményt követtek el.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nézegessen Magyar Péter mellett tüntetőket!

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

"Megfenyegetett a szomszéd, hogy reggel 7 és este 7 között legyenek csendben a gyerekek"

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt