Létrehozva: 2020.01.03.

Ízesített e-cigarettákat tiltanak be

Betiltja a fodormentás és gyümölcsös ízesítésű patronokkal használatos e-cigarettákataz amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA).

Az FDA csütörtökön közölte: az ilyen típusú cigarettákat gyártó cégeknek 30 napjuk van arra, hogy leálljanak a termeléssel és a forgalmazással. A tiltás nem terjed ki a dohány- és mentoltartalmú patronokkal fogyasztható elektronikus cigarettákra, sem a többi, nem ízesített tankpatronos cigarettára.

Az első kommentárok szerint az intézkedés kompromisszumos megoldás. Részben ugyanis megpróbálja visszafogni a fiatalok körében hódító, gyakran halálos tüdőkárosodást okozó e-cigaretták fogyasztását, részben pedig eleget kíván tenni Donald Trump amerikai elnök azon kifejezett kívánságának, hogy védelmezzék az iparágat és a kisvállalkozókat.

Kedden az amerikai elnök újságíróknak úgy fogalmazott: egyes ízesített e-cigarettákat a kormányzat „bizonyos időre” kivon a forgalomból. „Meg fogjuk védeni a családjainkat. Meg fogjuk védeni a gyermekeinket. És meg fogjuk védeni az iparágat” – hangoztatta.

Trump korábban aláírta azt a képviselőházban és a szenátusban egyaránt megszavazott törvényt, amely megtiltja a dohányáruk és e-cigaretták eladását 21 éven aluliaknak. Massachusetts államban pedig novemberben írta alá Charlie Baker kormányzó azt a törvényt, amely azonnali hatállyal megtiltotta az ízesített e-cigaretta-termékek árusítását, 2020. június 1-jei határidővel pedig az összes az ízesített dohánytermék – közte a mentolos cigaretták – forgalmazását is.

Az e-cigarettákat gyártó és forgalmazó egyik legnagyobb vállalat, a Juul Labs novemberben önszántából leállította a fodormenta ízesítésű e-cigaretták forgalmazását. A fiatalok körében egyébként a fodormentával és gyümölccsel ízesített elektronikus cigaretták a legnépszerűbbek. Betiltásukról hónapok óta folyik a vita az Egyesült Államokban, kivált, mert egyre több fiatal szenved ezektől halálos végű tüdőkárosodást.

Az Egyesült Államok több intézetében és kórházában kutatják a rejtélyesnek tartott tömeges megbetegedések okait. Ezek egyelőre még nem tisztázódtak pontosan, nincsenek végleges következtetések, de az első eredmények szerint az E-vitamin-acetát lehet az elektronikus cigaretták halálos összetevője. A betegektől lefoglalt e-cigaretta-minták 52 százalékában ugyanis megtalálható ez a vegyület. Az E-vitamin-acetát olajszerű adalékanyag, amelyet a töltőanyagokba kevernek. Ezt a vegyületet megtalálták a tüdőbetegségben meghalt betegek tüdőszövetében is – írja az MTI.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért

KÜLFÖLD

Börtönőrök miatt csukták le a Playboy-modellt