KÜLFÖLD

Iszonyatos fájdalom: egy édesanya telefonon hallgatta, amint lányát elgázolja egy vonat

A 38 éves ír Lianne Matthews öngyilkos akart lenni, de telefonon épp meggyőzték a szülei, hogy ne tegye. Már késő volt, jött a vonat.
  • Szerző: Ripost

A 38 éves, három gyermekes édesanya, Lianne Matthews attól rettegett, hogy elveszíti a munkáját, és ezért az öngyilkosság is megfordult a fejében – írja a The Sun.

Már éppen a sínek között sétált az Energlyn és a Churchill Parkban, mikor felhívta édesanyját.

Lianne Matthews Fotó: Facebook

Nagyon el volt keseredve, 1000 fontos büntetést kapott korábban ittas vezetésért, el is tiltották a volántól – öngyilkos akart lenni. Ekkor már a telefonnál volt a család többi tagja is, és éppen meggyőzték, hogy menjen fel a peronra a sínekről, mikor hangos motorzajt és dudálást hallottak a vonal túlsó oldalán, majd egyszer csak csend lett.

Azt, hogy a nő végül tényleg meggondolhatta magát, és már nem akart véget vetni az életének, a vizsgálat is alátámasztotta.

A baleset a vonat vezetőjét is nagyon megviselte:

„A becsapódás előtt közvetlenül farkasszemet néztünk. Megpróbáltam vészfékezni, de sajnos már nem tudtam időben megállni” – mondta a férfi a bíróságnak.

Ripost előfizetés banner

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?