Létrehozva: 2019.05.13.

Iszonyat Kijevben, szülei holtteste mellett találták meg a kislányt

Elviselhetetlen bûzre kezdtek panaszkodni a szomszédok, ezért a rendõrök betörték az ajtót. Borzasztó látvány tárult eléjük.

Már alig élt az a kétéves ukrán kislány, aki napokig szülei holttestével volt egy kijevi lakásban – írja a Mirror.A rendőrök azért törték be a család lakásának ajtaját május 11-én, mert a szomszédok panaszkodtak az onnan kiáradó bűzre. A szülőket május 2-án látták élve utoljára, nem sokkal később pedig hangos veszekedés hallatszott ki a lakásból.

A hatóságok egyelőre nem tudják a 27 éves anya, és a 34 éves apa halálának okát, még abban sem biztosak, hogy egy időpontban haltak-e meg. Annyit tudni még, hogy a lakásban a rendőrök használt fecskendőket találtak.

A helyszínelők nem találtak a testeken külső sérüléseket, de az első vizsgálatok alapján emberölés gyanújával indítottak nyomozást.

Nem tudni, hogy a kislány hozzáférhetett-e bármilyen ételhez, vagy vízhez a szülei halála után, de miután kórházba vitték, az orvosok azt mondták, hogy nincs közvetlen életveszélyben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Más feleségével találkozgat a Házasság első látásra egyik szereplője - kép

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

hirtv.hu

Válaszcsapásról döntött Izrael

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

mandiner.hu

Az Európai Bizottságnak van egy kiváló terve: mindenkit úgy csuklóztatna, ahogy Magyarországot

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Egy pillanat alatt megtörtént a baj, barátai mellett állt le a fiatal szíve

KÜLFÖLD

A bevásárlóközpontban esett össze a kislány, édesanyja a karjaiban tartotta haldokló gyermekét

KÜLFÖLD

Utolsó leheletével is gyermekét védte az anya, halálra késelték a bevásárlóközpontban

KÜLFÖLD

Tragédia: a halálba zuhant egy beteg a kórház 3. emeletéről